36 éve nem látott magyar teniszsiker: Fucsovics győzött Genfben

Fucsovics Márton
Genf |

Fucsovics Márton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját, mivel az 501 ezer euró összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna szombati döntőjében legyőzte a német Peter Gojowczykot.

 

A világranglistán 60. magyar játékos élete első ATP-fináléjában a német Peter Gojowczykkal csapott össze, akitől korábbi egyetlen találkozójukon kikapott a 2015-ös US Open selejtezőjében. A 49. helyen álló ellenfél már harmadik ATP-döntőjére és második tornagyőzelmére készült.

A 26 éves Fucsovics korábban legyőzte az ötödik helyen kiemelt spanyol Albert Ramost és a kétszeres címvédő, háromszoros Grand Slam-győztes svájci Stan Wawrinkát is. A döntőt is remekül kezdte, kétszer is 15-re elvette a német adogatását, és 4:0-ra elhúzott. Gojowczyk 5:1-nél szettlabdát hárított, ám a nyíregyházi teniszező ezután kiszerválta a játszmát, amely 33 percig tartott.

 

A folytatásban a 28 éves ellenfél 2:2-ig tartotta a lépést, amikor több könnyű ütést is elrontott, Sávolt Attila tanítványa pedig élt a lehetőséggel, brékelőnybe került. Ezt követően higgadtan hozta a szerváját (4:2), majd újra elvette az egyre bizonytalanabb Gojowczykét. Innentől már csak a saját adogatására kellett figyelnie, s a meccset végül egy ásszal zárta le.    

Az összecsapás 1 óra 7 percig tartott.

Fucsovics 34 év óta az első magyarként vívhatott döntőt ATP-versenyen: 1984-ben Taróczy Balázs elvesztette az indianapolisi finálét. Az előző magyar ATP-tornagyőzelem is Taróczy nevéhez fűződik, ehhez 1982-ig, a hollandiai Hilversumban rendezett versenyig kell visszamenni az időben.

 

Kapcsolódó cikkünk

A genfi finálé győztese 250, vesztese 150 világranglista-pontot gyűjtött, továbbá 89 ezer, illetve 47 ezer eurót nyert.

A 2010-ben junior wimbledoni bajnok Fucsovics - Facebook-oldala szerint - szombati diadalával a világranglista 45-ödikjeként utazhat a vasárnap kezdődő Roland Garrosra. A párizsi Grand Slam-versenyen első ellenfele a kanadai Vasek Pospisil lesz, aki februárban megnyerte a budapesti challenger-tornát.

 

Érdekes

Eredmény, döntő (az ATP honlapja alapján):

Fucsovics Márton-Peter Gojowczyk (német) 6:2, 6:2

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?