Trump: "nagyon gyümölcsöző megbeszélések" folynak Koreával a csúcstalálkozóról

csúcstalálkozó
Washington |

Nagyon gyümölcsöző megbeszélések folynak Észak-Koreával a csúcstalálkozó megtartásáról - közölte pénteken este Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.

 

Mikroblog-bejegyzésében Trump leszögezte: ha megtartják a tervezett csúcstalálkozót az észak-koreai vezetővel, akkor arra valószínűleg az eredeti időpontban és helyszínen, azaz június 12-én Szingapúrban kerül sor.

"De ha szükséges, akkor ezen időpont után is megtarthatjuk" - utalt a várható csúcsra az amerikai elnök.

 

Pénteken bizakodónak mondta magát a csúcs megtartását illetően James Mattis védelmi miniszter is, aki a dán védelmi miniszterrel tartott washingtoni megbeszélései után újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy a diplomaták egyeztetéseinek köszönhetően a csúcstalálkozó talán mégis megtartható.

Az amerikai külügyminisztérium pedig közleményben tudatta, hogy Mike Pompeo külügyminiszter és Kang Kjung Va dél-koreai külügyminiszter szintén arról egyeztetett, hogyan lehetne megteremteni "a párbeszéd folytatásához szükséges feltételeket".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?