Észak-Korea hajlandó az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére

Kim Dzsong Un
Phenjan |

Phenjan továbbra is hajlandó "bármikor, bármilyen formátumban" az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére, miután Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, hogy lemondja a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes péntekre virradóra.

"Nagyra értékeljük Trump elnök példa nélkül álló erőfeszítéseit, hogy megvalósuljon a történelmi észak-koreai-amerikai találkozó" - idézte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség Kim Kje Gvan közleményét.

"Ismételten azt mondjuk az Egyesült Államoknak, hogy készek vagyunk bármikor, bármilyen formátumban a problémák megoldására" - tette hozzá.

A külügyminiszter-helyettes szerint az Egyesült Államok egyoldalú döntése bizonyítja, hogy mennyire komoly az ellenszenv Phenjan és Washington között, s egyben rávilágít, milyen égető szükség van a két ország vezetőinek találkozójára. Elmondta, hogy Kim Dzsong Un a lehető legnagyobb erőfeszítést tette, hogy létrejöjjön a találkozó Trumppal.

"Azt a következtetést vonnám le, hogy Trump elnök álláspontja az észak-koreai-amerikai találkozó vonatkozásában nem áll összhangban a világnak a béke és stabilitás iránti vágyával sem globálisan, sem a Koreai-félszigeten" - hangsúlyozta. 

"Változatlanul elkötelezettek maradunk amellett, hogy a világ és a Koreai-félsziget békéjének és stabilitásának érdekében mindent megtegyünk, s nyitottak vagyunk arra, hogy az Egyesült Államoknak időt, illetve lehetőséget biztosítsunk" - emelte ki Kim Kje Gvan.

"A Trump elnök által említett borzasztó düh és nyílt ellenségesség mindössze válaszreakció arra, hogy egyoldalú atomfegyver-mentesítést sürgettek a tervezett észak-koreai-amerikai csúcs előtt" - húzta alá az észak-koreai tárcavezető helyettes.

Ugyanakkor Észak-Korea már korábban kilátásba helyezte a csúcstalálkozó elhalasztását, legalábbis ez derül ki Cso Szon Hui külügyminiszter-helyettes csütörtöki nyilatkozatából, amelyet a Yonhap dél-koreai és a KCNA észak-koreai hírügynökség is idézett még azelőtt, hogy az amerikai elnök lemondta a találkozót.

Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön. 

Miután leszögezte, hogy "türelmetlenül várta" a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a "borzasztó dühre és nyílt ellenségességre" hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezetés legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért - olvasható a levélben - "nem megfelelő" az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására.

Kono Taro japán külügyminiszter péntekre virradóra megértését fejezte ki Trump elnök váratlan döntésével összefüggésben, hogy lemondta a csúcstalálkozót. "Nincs értelme olyan észak-koreai-amerikai csúcsot tartani, amely nem hoz eredményeket" - jelentette ki a japán tárcavezető Mexikóvárosban tett látogatása során.

"Folytatni fogjuk az együttműködést az Egyesült Államokkal, hogy eredményes megbeszéléseket tarthassunk Észak-Korea atomfegyver-mentesítésének és a phenjani vezetés által elhurcolt japán állampolgárok ügyének rendezésére" - idézte Tarót a Kyodo japán hírügynökség. Tokió hivatalosan 17 japán állampolgárt tart számon, akiket a kommunista állam az 1970-es és az 1980-as években elhurcoltatott. 2002-ben ötüket szabadon engedték. Phenjan állítása szerint nyolc japán időközben meghalt, míg a névsoron szereplő személyek közül négyen sosem léptek Észak-Korea területére.

A szöuli külügyi tárca pénteki közlése szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott dél-koreai kollégájával, Kang Kjung Vhával. A két tárcavezető egyetértett abban, hogy folytatni fogják erőfeszítéseiket, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak az Egyesült Államoknak és Észak-Koreának a párbeszédhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?