Lerepült az útról egy autóbusz Pozsonyban

buszbaleset

Csütörtökön személyautóval ütközött össze egy városi autóbusz a pozsonyi Kikötői híd alatt lévő körforgalomban. A balesetben legalább hét utas sérült meg. A mentőegységek már a helyszínen vannak. A TASR-nek ezt a Pozsonyi Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat műveleti központja és Adriana Volfová, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat szóvivője is megerősítette.

„A 74-es számú autóbusz ütközött össze egy személyautóval. Hét sérült utast vettünk nyilvántartásba, a sofőrt ellátták a helyszínen. A balesetet a rendőrség vizsgálja” – közölte Volfová a TASR-rel. 

A helyszínre 11 tűzoltó érkezett, elsősegélyt nyújtottak, a járműveken elvégezték a tűzvédelmi intézkedéseket, és megpróbálják stabilizálni az autóbuszt, hogy fel ne forduljon. „A sérülteket ellátta a mentőszolgálat” – közölte a műveleti központ. 

A mentősök szerint a balesetben nyolcan sérültek meg. Négy személyt elláttak a helyszínen, és nem kellett őket kórházba szállítani. „A másik négy személyt, melyek között két gyermek is van, a főrévi (Ružinov) kórházba, a Kramáre kórházba és az Egyetemi Gyermekkórházba szállították. Mindenki tudatánál volt, állapotuk pedig stabil volt” – tájékoztatta a TASR-t Alena Krčová, a mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?