A dél-koreai újságírók ott lehetnek az észak-koreai atomlétesítmény bezárásán

észak-korea
Szöul |

Észak-Korea szerda reggel utolsó pillanatban mégis elfogadta Szöul listáját, amelyen annak a nyolc dél-koreai újságírónak a neve szerepel, akik részt vennének a Punggje-ri atomlétesítmény ünnepélyes bezárásán - jelentette be a szöuli országegyesítési minisztérium a panmindzsoni forródróton lezajlott kommunikációt követően.

A tárca szerint az újságírók még a nap folyamán útnak indulnak az észak-koreai Vonszanba egy Szöulból felszálló kormánygépen. A dél-koreai média képviselői hazatértek Pekingből azt követően, hogy nem kapták meg a beutazási engedélyt az északi hatóságoktól.

Phenjan egy nappal korábban különösebb indok nélkül megtiltotta, hogy a dél-koreai újságírók felszálljanak arra a különgépre, amely amerikai, brit, kínai és orosz kollégáikat szállította Pekingből Vonszanba. Az észak-koreai hatóságok az átláthatóság jegyében külföldi újságírókat is meghívtak Punggje-ri ünnepélyes bezárására.

Az év eleje óta békülékeny gesztusok sorozatával mindenkit meghökkentő Phenjan felbőszült az éves amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokon, és felfüggesztette magas szintű kapcsolatait Dél-Koreával, illetve a júniusban esedékes amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó lemondásával fenyegőzött.

A kísérleti atomrobbantások helyszínéül szolgáló Punggje-ri bezárása újabb fontos jelképes lépés, amellyel Észak-Korea megerősíti a nukleáris leszerelés melletti elkötelezettségét. A ceremóniára csütörtökön vagy pénteken kerülhet sor az időjárás függvényében.

Észak-Korea Punggje-riben hajtotta végre mind a hat kísérleti atomrobbantását. A létesítmény bezárása jelentős mérföldkő a Koreai-félsziget atommentesítésének útján, amelyre Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ígéretet tett áprilisi csúcstalálkozóján Mun Dzse In dél-koreai elnökkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?