Az ember, akit mindenki szeret: Iniesta 22 év után távozik a Barcelonától

Iniesta

A Camp Nou-stadion sajtótermébe összehívott sajtótájékoztatón Andrés Iniesta bejelentette, 22 év után elhagyja a Barcelonát. A spanyol kupadöntőben történtek után senkit nem lepett meg a döntés, mégsem akarta senki elhinni. 

Iniesta 32 trófeát nyert klubszinten, a spanyol válogatottal pedig két Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot. A világ minden futballpályáján szeretik és tisztelik. Jelenlegi és korábbi csapattársak, barátok, edzők búcsúztak tőle a bejelentés után, május 20-án pedig eljött nap, amelyre senki nem volt kíváncsi. A Real Sociedad ellen utoljára játszott a Barcelonában tétmeccset Andrés Iniesta. 

A Sevilla elleni kupadöntőben már tudni lehetett. Két perc volt hátra, amikor Ernesto Valverde lecserélte. 67 ezer ember tapsolt állva, köztük a sevillai szurkolók. A maradék két percben a kamera nem a meccset mutatta, hanem a padon ülő játékost, aki a könnyeivel küszködött éppen. „Iniesta döntője” – írták a spanyol újságok. A Barcelona 5–0-ra győzött, Iniesta a 31. trófeáját nyerte, de tudta: ez az utolsók egyike. „Azt akartam, hogy tökéletes döntő legyen” – mondta.

A tökéletes döntő

A Barca negyedik gólját Iniesta lőtte, Lionel Messi passzából. A spanyol középpályás Életem játéka című könyvében Messi arról beszél, hogy amikor rosszra fordulnak a dolgok, csak odaszól Iniestának: „gyere közelebb”. Ilyenkor ő átveszi az irányítást és a felelősséget.

Amikor Iniesta belőtte a gólját, a szögletzászló felé kezdett rohanni, de félúton visszafordult. Messi érkezett elsőként, aki behunyta a szemét és átölelte őt. A pillanatot megörökítő kép vált a kupadöntő szimbólumává, de talán egy egész generációévá. Olyan közel voltak egymáshoz, mint még soha. Mégis olyan távol. 22 évvel azután, hogy beköltözött a La Masíára, 18-cal azután, hogy először találkozott Messivel és 16-tal azután, hogy debütált a Barca felnőttcsapatában, Iniesta 8 ezer kilométerrel távolabb került a klubtól, feltehetőleg valahová Kínába. „Iniesta, ne menj” – írta nagybetűkkel a madridi AS. „Maradj velünk” – kérlelte őt egy másik spanyol lap címlapja. De Iniesta ekkorra már döntött. „A héten jelentem be, hogy megyek vagy maradok, de szerintem mindenki számára egyértelmű” – nyilatkozta a döntő után.

Érdekes

Andrés Iniesta

Született: 1984.05.11., Fuentealbilla

Válogatottság/gól: 125/13

Klubcsapatai: 1996–2018: FC Barcelona

Sikerei:

UEFA Bajnokok Ligája (4): 2006, 2009, 2011, 2015

UEFA Szuperkupa (2): 2011, 2015

FIFA-klubvilágbajnokság (3): 2009, 2011, 2015

Spanyol bajnokság (8): 2005, 2006, 2009, 2010, 2011, 2013, 2015, 2016

Spanyol Kupa (6): 2009, 2012, 2015, 2016, 2017, 2018

Spanyol Szuperkupa (6): 2005, 2006, 2010, 2011, 2013, 2016

Világbajnokság (1): 2010

Európa-bajnokság (2): 2008, 2012

A bejelentés

„Jó napot ­­– kezdte Iniesta, majd tartott egy kis hatásszünetet. Meg még egy kicsit. – Azért hívtam össze ezt a sajtótájékoztatót, hogy elmondjam, ez az utolsó szezonom a Barcában.” Amikor kimondta, hogy „utolsó”, elcsuklott a hangja, a szemében pedig megjelentek az első könnyek. „Szeretném megköszönni a klubnak és a La Masíának, hogy ma az lehetek, aki vagyok. Szeretném megköszönni a csapattársaimnak és minden embernek, aki elkísért engem ezen az úton, hogy jobbá tettek engem. Tudom, mit jelent az, hogy itt játszhattam, és hogy vállalhattam a kapitányra nehezedő felelősséget. Csodálatos volt itt játszani, számomra ez a világ legjobb klubja. Mindig úgy próbáltam képviselni, ahogy azt megérdemli. Remélem, sikerült. Itt vált valóra minden álmom. Sok trófeát nyertem és sok fontos pillanatot éltem meg. Boldog és büszke vagyok arra, hogy ezért a klubért játszhattam. Én ugyan elmegyek, de a Barca továbbra is győztes csapat lesz.”

A hírek szerint Iniesta a kínai szuperligában szereplő Csungking Lifannál folytatja pályafutását. Ő azonban még nem akart beszélni erről. „Túl korai lenne bármit is mondanom. A szezon még tart.” De egy valami biztos. Elhagyja Európát. „Ahogy azt korábban is mondtam, soha nem tudnék a Bar­ca ellen játszani.”

22 év alatt megnyert mindent, amit csak lehetett

Hogyan is tudna, mikor egész életében a Barcában focizott. 1996 szeptemberében került a klub akadémiájára az Albacetétől. 22 év távlatából őrültségnek hangozhat, de Iniesta élete legrosszabbjának nevezte azt a napot. Nem tudta abbahagyni a sírást. „Sápadt volt, apró és törékeny” – mondta róla José Bermúdez, a La Masía egyik lakója. A felnőttcsapatban a ranglétrát végigjárva 2002-ben, 18 évesen mutatkozott be, alapemberré pedig a 2004/2005-ös szezonban vált, és azóta is, ha egészséges volt, kirobbanthatatlannak számított a kezdőcsapatból. Fontos tagja volt a triplázó Barcának (2009, 2015), hogy mást ne mondjunk, a Chelsea-nek lőtt egyenlítő gólja a 2009-es BL-elődöntőben valószínűleg a klubtörténet egyik legfontosabb találata volt. Összesen 32 trófeát nyert a csapattal, ami rekord. 670 tétmérkőzésen lépett pályára, ezzel Xavi (767) mögött a második helyen áll az örökranglistán. Klubjával és a válogatottal is szinte minden létező címet begyűjtött.

Érdekes

Iniestáról mondták

„Nincs befestve a haja, nincs fülbevalója és nincs tetoválása sem. Talán emiatt nem is érdekli a médiát. De ő a legjobb” – Pep Guardiola

„Van valami csodálatos benne. Van egy pillanat, amikor azt hiszed, megvan, elkaptad, elvetted tőle a labdát. De nem. Nem egy gyors játékos, de a technikai képességéből adódóan lehetetlenség megállítani” – Lionel Messi

„Amikor nála van a labda, olyan, mintha megállna az idő. Mint egy lassított felvétel” – Fernando Torres

„Elnézve őt manapság, Xavira emlékeztet. Már nagyon fiatalon közénk került, döbbenet látni, hogy történelmet csinált” – Ronaldinho

„Iniesta az a srác, akit minden anya szeretne a lányának. A pályafutása mindent elmond róla. Varázslatos játékos. Csak nagyon kevesen vannak a világon, akik összehasonlíthatók vele” – Sergio Ramos

„Iniesta a legösszetettebb spanyol játékos. Mindent tud. Nagyon könnyű volt mellette játszani” – Xavi

„Az újságírók gyakran kérdezik tőlem, hogy Messi vagy Ronaldo-e a világ legjobb játékosa, de számomra egyértelmű. Iniesta az. Bármire képes a pályán, még a legnehezebb szituációkban is” – David Silva

„Komplett futballista. Támad és védekezik. Helyzeteket teremt és gólokat lő” – Vicente del Bosque

„Nagyszerű játékos. Büszkeséggel tölt el, ha hozzá hasonlítanak. Ő a futball valaha volt egyik legjobb középpályása. Még ellene játszani is élvezet. Csodálom őt mint játékost és mint sportembert” – Luka Modric

„Megbízhatóságot jelent a számunkra. Meccs közben mindig egyre több és több felelősséget vállal magára, a támadásoknál pedig ő a referenciapont” – Cesc Fábregas

Az ember, akit mindenki szeret

A 2010-es holland–spanyol vb-döntő 116. percében Iniesta lőtte a győztes gólt. A gól után levette a mezét, az alatta lévő trikón pedig egy Dani Jarquénak címzett üzenet volt, aki egy évvel korábban halt meg. Azóta mindenhol megtapsolják, még a városi rivális Espanyol stadionjában is. Mindenhol. Nem csak Spanyolországban, és nem csak a vb-győzelmet érő gólja miatt. Tapsolták már meg Torinóban, Lisszabonban és a Bernabéuban is. „Az utolsó császár” – ahogy a Marca nevezte. „Mennyi örömöt okozott nekünk. A távozásával valami meghal a lelkünkben. Semmi sem lesz már ugyanolyan, mint régen” – írta egy madridi újságíró. „Velünk”, „nekünk” – a kulcsszavak Madridból (!). 

Iniesta nemcsak egy Barca-játékos, hanem egy futballista, akit mindenhol imádnak az emberi természete miatt. „Elképesztően jó ember. Ha valaki hátsón rúgná, ő kérne bocsánatot” – mondta róla korábbi csapattársa, Samuel Eto’o.

Így búcsúztak Iniestától

Abban a pillanatban, amikor Iniesta bejelentette a távozását, 700 kilométerrel arrébb, Madridban, Zinédine Zidane is sajtótájékoztatót tartott. „Nehéz pillanat ez mindenkinek, aki szereti a labdarúgást. Nem úgy tekintek rá mint Barca-játékosra, hanem mint futballistára. Lenyűgöz a természete, a szerénysége, és hogy a pályán is mindig higgadt tud maradni. Őszintén szólva, személyesen nem ismerem túl jól, de csak pozitívan tudok beszélni róla. Minden jót kívánok neki a jövőben, a pályán és a pályán kívül is.”

„Ugyan ma azt mondtad, hogy elhagyod a ligát, de a Perico (az Espanyol beceneve) örökké emlékezni fog a nagyságodra. A szurkolók miattad imádják a futballt. Köszönünk mindent és sok sikert” ­­– búcsúzott Iniestától a Barca városi riválisa. „Megtiszteltetés volt a válogatottbeli csapattársadnak lenni, és megosztani veled az öltözőt. Együtt megnyertük a legcsodálatosabb trófeát. Klubszinten riválisok voltunk, de a legnagyobb tisztelettel viseltettünk egymás irányába” – írta Iker Casillas a Twitteren. „Köszönjük, Andresinho” – hálálkodott Sergio Ramos, aki a Bayern München elleni BL-elődöntő után azt mondta, ha Iniestát Andresinhónak hívnák, két Aranylabdája lenne. „Hány és hány varázslatos pillanatot éltünk meg együtt. És ezekért köszönettel tartozom neked” – emlékezett vissza Fernando Torres. „Kapitányom, csapattársam, barátom. Köszönöm. Sok sikert neked és a családodnak” – írta Ivan Rakitic. Messi kiváltságnak érzi, hogy együtt játszhatott vele: „Andrés, köszönöm az együtt töltött éveket. Kiváltság volt ezt a sportot veled együtt élvezni és ezt a sok felejthetetlen pillanatot veled megélni. A legjobbakat kívánom neked a karriered és az életed új szakaszában! Egyéniség vagy a pályán és azon kívül is.” Iniestától korábbi csapattársa, a jelenleg a New York Citynél futballozó David Villa is elbúcsúzott: „Köszönöm, hogy élvezetessé tetted számomra a futballt. Köszönöm a csodálatos napokat, amiket együtt töltöttünk a Barcában. A legjobbat érdemled.”

Nem maradhatott ki Pep Guardiola sem, aki 2008 és 2012 között 14 trófeát nyert a katalánokkal: „A Barcánál töltött utolsó éveimet el sem tudtam volna képzelni nélküle. Őt nézve sikerült jobban megértenem a futballt. Csak figyeljék meg, mit csinál a pályán, az általa megnyert párharcok mennyisége, a játékstílusa, a felfogása a példa, hogy egy profinak hogyan kell viselkednie a pályán és azon kívül. Minden jót kívánok neki a jövőben. Remélem, egy nap visszatér a Barcelonához, hogy oktassa a fiatalokat vagy akár a profikat is.”

Kovács Gábor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?