Miről ír a keddi Új Szó?

Új Szó ajánló

Még mindig 650 ezer embert fenyeget a szegénység Szlovákiában, habár a számuk az utóbbi évben csökkent. A legveszélyeztetettebb réteg a 18 év alattiaké, körükben 19,1 százalékos a szegénységnek kitettek aránya. Részletek a keddi Új Szóban

Egy hete temették el Gyurkovics Esztert, az Ankarában lelőtt fiatal légi nőt. Az eset pontosan egy hónappal ezelőtt történt, röviddel Eszter 33. születésnapja után. De nem úgy, ahogyan a sajtóban eddig írták. Lapunknak nyilatkoztak a tragikus körülmények között elhunyt lány szülei és bátyja. Részletek a Régió rovatban.

Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaiból és Soóky László szövegeiből készített önálló estet Jakubecz László. Pódiumjátékáról a Kultúra rovatban olvashatnak.

Ha kedd, akkor Focitipp, ezúttal nyolc oldalon, s benne többek között a spanyol, az angol és az olasz labdarúgó-bajnokság alapos értékelése. Ugyancsak a sportoldalakon találják meg a hétvégi alacsonyabb osztályú focibajnokságok összefoglalóját, s arról is írunk, hogy négy DAC-futballista is bekerült a Fortuna-ligában az év csapatába.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?