További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Az EU 16,5 millió euróval támogatja az ebolajárvány megfékezését célzó intézkedéseket
A brüsszeli végrehajtó testület tájékoztatása szerint a támogatásból 6,5 millió euró jut az Afrikai Kórokozó Genomikai Kezdeményezés (Africa PGI) megerősítésére, a járvány sújtotta országokban dolgozók felszerelésének, az egészségügyi dolgozók képzésének és a diagnosztika javításának támogatására. Ötmillió euró jut majd az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a felügyelet megerősítésére és a védőeszközök biztosítására, valamint további ötmillió euró tesztek elvégzésére, beleértve a gyorsdiagnosztikai eszközöket és a laboratóriumi tesztkészleteket.
Hadja Lahbib a támogatást bejelentve hangsúlyozta: az egészség szavatolása közös felelősség. Európa továbbra is kiáll az Afrikai Unió közegészségügyi ügynöksége (Africa CDC), a WHO és a járvány frontvonalában álló közösségek mellett. A közös kiállás többről szól, mint egy vírus megfékezéséről: bizonyítja, hogy amikor életek forognak kockán, a világ képes összefogni és cselekedni – mondta az uniós biztos.
A közleményben a brüsszeli testület emlékeztetett: májusban az Európai Bizottság már 15 millió eurót elkülönített sürgősségi humanitárius segélyként az ebola elleni küzdelemre a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda számára. Idén az EU összesen már több mint 115 millió eurót különített el sürgősségi humanitárius támogatásra az afrikai Nagy-tavak régiójában és Ugandában. Az EU humanitárius légihídja az ENSZ Gyermekalapjával, az UNICEF-fel együttműködve közel 100 tonna ellátmányt, benne gyógyszereket, védőfelszereléseket szállított a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részére, és az EU további öt légi szállítmányt tervez az országba.
Az egy hónapja kezdődött kongói ebolafertőzés halálos áldozatainak száma elérte a százat.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.