Érsekújvár - Transart Communication 2011

Érsekújvár |

<p>Huszadik alkalommal rendezték meg Kassák szülővárosában a Transart Communication fesztivált. Juhász R. József szervező elmondta, ezúttal az új generáció kapott teret, amely már a nyolcvanas évek fesztiváljain szereplő művészek követőiből és tanítványaiból áll.</p>

A fiataloknak szeretnék idővel átadni a fesztiválszervezés stafétáját.
A kétnapos rendezvény a KultúrKorzó szervezésében valósult meg szombaton és vasárnap a Szlovák Köztársaság kormányhivatala, Nyitra megye és Érsekújvár önkormányzata támogatásával. A pozsonyi Képzőművészeti Egyetem Atelier IN – multimediális és intermediális tanszékének diákjai mellett, teret kaptak a Kassai Műszaki Egyetem és a Besztercebányai Művészeti Egyetem diákjai. Juhász R. József a Kassák Központ vezetője elmondta, az új generációt azok a dolgok foglalkoztatják, melyekről manapság is nehéz nyíltan beszélni. A nyolcvanas években, a rendszerváltás előtt, is művészi formába öntötték a nehezen kimondhatót. Az idei fesztivál egy workshop keretében már Kassán elkezdődött. A szervezők célja több helyszínen bemutatkozási lehetőséget adni a fiataloknak, Németh Ilona, Bartusz György és Juhász R. József tanítványainak. Érsekújvár a performansz mindenkori bölcsője marad, ám a rendezvényeiket nem szeretnék kizárólag a városhoz kötni.  „A vártnál később kaptuk meg a támogatást, ezért idén nem sikerült a nyári hónapokban megszerveznünk a fesztivált. Ennek ellenére továbbra is az a célunk, hogy a művészek a helyi lakosokkal, járókelőkkel vegyék fel a kapcsolatot, mint ahogy az tavaly történt“ – egészítette ki az elmondottakat Juhász R. József. A rendezvény egyik jeles vendége volt a tavaly is fellépő, spanyolországi Valentin Torrens, akinek megismerkedhettünk a tanítványaival. Volt, aki gondolat-luftballonokkal töltötte meg a teret, mások a Béke Mozi ablaktábláira írták fel naplójegyzetként a körülöttük éppen zajló eseményeket. Koncertek és performanszok váltották egymást a mozi csarnokában és a nézőtéren két napon keresztül.  

Egy évvel ezelőtt – hét év szünet után – az utcákra, terekre tért vissza az érsekújvári fesztivál, hogy a performansz-művészet mellett egy viszonylag új művészeti irányzatot, a public artot (köztéri művészet) hozza közelebb a közönséghez. Juhász R. József elmondta, jövőre is lesz fesztivál, bőven lesz része meglepetésekben a járási székhely közönségének.  (A KulturKorzó lapunk állandó médiapartnere)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?