Megkezdődött az elnökválasztás Venezuelában

Venezuela
Caracas |

Megkezdődött helyi idő szerint vasárnap reggel az előrehozott elnökválasztás Venezuelában.

 

Mintegy 20,5 millióan vehetnek részt a választáson, szakértők viszont alacsony részvételre számítanak, mert az ellenzék a választás bojkottjára szólított fel. Így Nicolás Maduro jelenlegi elnök valószínűleg újabb hat évre bizalmat kap azoktól, akik részt vesznek a voksoláson.

Az ellenzék kutyakomédiának nevezte az előrehozott választást, melynek szerintük egyetlen célja, hogy legitimálja Maduro hatalmának bebetonozását. Az államapparátus nagymértékben segítette a baloldali Maduro kampányát, emellett az ellenzék azt gyanítja, hogy a kormánypárti választási hatóság csalást követhet el.

 

A választást az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett 14 latin-amerikai ország is elítélte, mert szerintük a voksolás nem demokratikus.

Venezuela évek óta politikai, gazdasági és alkotmányos válsággal küzd. A szinte kizárólag olajat és kőolajszármazékot exportáló ország gazdasága az energiahordozó árának esésekor zuhanórepülésbe kezdett, az infláció elszabadult, a termelés sok helyen leállt, a boltok polcai kiürültek. Emellett a legutóbbi parlamenti választást az ellenzék megnyerte, ám a Madurót támogató többi hatalmi ág gyakorlatilag felszámolta a parlament összes jogkörét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?