A becsült ár háromszorosáért kelt el Prince gitárja

Prince
New York |

Elárvereztek pénteken New Yorkban több tucat olyan tárgyat, amelyeket Prince használt; egyik gitárja a becsült ár háromszorosáért kelt el.

A Julien's aukciósház árverésén a néhai zenész, dalszerző, énekes sárga elektromos gitárjáért 225 ezer dollárt fizetett egy meg nem nevezett vevő. Tavaly novemberben a Julien's Prince ugyanilyen típusú, de türkizkék gitárját 700 ezer dollárért árverezte el.

 Az árverés másik attrakciója Prince egyik fellépőruhája volt. A kék ruhára több mint 150 licit érkezett, és végül 108 797 dollárért vette meg valaki. A Julien's 50-70 ezer dollárra számított. Ezt a ruhát viselte Prince Lenny Kravitz-cal közös újévi koncertjén 1999-ben.

Emellett a zenész-énekes több tucat ruháját árverezték még el. Volt, amelyikért 51 ezer dollárt fizetett valaki. Ékszerek és egyéb kiegészítők, például a személyen Prince-nek készített lábbelik is kalapács alá kerültek. 

A Julien's közlése szerint az aukció összbevétele elérte a kétmillió dollárt. Az árverésre bocsátott tárgyak nagy része a művész volt feleségétől származik.

"Prince két évvel ezelőtti halála óta hatalmas a kereslet a tárgyaira" - jegyezte meg a Julien's vezérigazgatója, Martin Nolan, aki elképzelhetőnek tartja, hogy Prince tárgyai befektetésnek sem utolsók. Mint fogalmazott: Michael Jackson és Elvis Presley tárgyai  egyre többet érnek.

Prince 2016 áprilisában, 57 éves korában, gyógyszer-túladagolás miatt halt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?