Erdogan: Izrael még a náci módszereket is túlszárnyalva támad a palesztinokra

erdogan
Ankara |

A második világháború koncentrációs táboraiban a legkülönfélébb kínzásoknak kitett emberek gyermekei napjainkban "még a náci módszereket is túlszárnyalva támadnak az ártatlan palesztinokra" - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülésén.

 Hozzátette: semmi különbség nincs a zsidókat 75 évvel ezelőtt Európában ért üldöztetés és aközött, amelynek a Gázai övezetben a palesztinokat teszik ki. "Kerekesszékesek és kisbabák legyilkolását másképp hogyan lehet megmagyarázni?" - tette fel a kérdést Erdogan.

A török államfő leszögezte: amit Izrael művel, az banditizmus, barbárság és állami terror. Izraelnek a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt "feltétlenül meg kell fizetnie" - nyomatékosította.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtöki kijelentését megerősítve Erdogan jelezte: Ankara az ENSZ Közgyűlése elé viszi az ügyet. Az üldöztetés elítélése a megszálló Izraelt nem állítja meg - mutatott rá a török elnök.

Az OIC rendkívüli ülését a szervezet soros elnökeként Törökország hívta össze, mert az Egyesült Államok hétfőn Jeruzsálembe helyezte át izraeli nagykövetségét, és a Gázai övezet határkerítésénél ezt követően zajló tömegtüntetések során az izraeli erők 60 palesztint megöltek és több mint 2700-at megsebesítettek.

Erdogan azt is mondta, hogy az Egyesült Államok nem a megoldást, hanem a problémát jelenti a Közel-Kelet számára. Washington lépése a muzulmán világ elleni újabb műveletek "hírnöke" - vélte a török elnök.

Az OIC ülése előtt néhány órával Isztambulban "Átok az üldöztetésre, támogatás Jeruzsálemnek" mottóval tüntetést tartottak, amelyen az Anadolu török állami hírügynökség szerint nagyjából 500 ezren vettek részt. A rendezvény kiemelt felszólalói között volt Erdogan, Binali Yildirim kormányfő, Ismail Kahraman házelnök, valamint a június 24-ei előrehozott elnök- és parlamenti választáson a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjával (AKP) szövetségben induló két párt vezetője. Yildirim beszédében népirtásnak és etnikai tisztogatásnak minősítette Izrael hétfői fellépését.

Az OIC-ülés zavartalanságáért 5200 rendőr felel, míg a péntek délutáni tüntetést 14 900 rendőr biztosította.

A legfőbb ellenzéki erő, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) államfőjelöltje, Muharrem Ince pénteken azért bírálta Erdogant, mert nem bontja fel az Izraellel kötött megállapodásokat. Ince szerint az isztambuli tüntetést nem Palesztináért, hanem a választások miatt szervezték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?