Vádalt emelt Vadala ellen az ÚŠP ügyésze

Antonino Vadala
Pozsony |

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze csütörtökön (5. 17.) vádat emelt a bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróságon (ŠTS) Antonino V. olasz állampolgár ellen, aki korábban Kelet-Szlovákiában tevékenykedett. Az olasz vállalkozót az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésére tett kísérlettel, valamint támogatási csalás kísérletével vádolják. A TASR hírügynökséget Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője tájékoztatta pénteken.

A vádirat szerint a Bio-Finiš, s.r.o. cég, melynek a vádlott volt az ügyvezető igazgatója, 2009-ben csaknem 120 000 euró összegű uniós támogatást próbált meg kicsalni az Agrárkifizető Ügynökségtől (PPA). A vádlott hamisan nyilatkozott arról, hogy teljesítette a gazdáknak nyújtandó támogatás feltételeit, illetve az ezzel összefüggő kötelezettségeket.

Amennyiben kifizették volna a támogatást, az Agrárkifizető Ügynökséget csaknem 120 000 eurós kár érte volna. Ebből csaknem 109 000 eurót tett volna ki az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által nyújtott támogatás, és több mint 11 000 eurót a szlovák állami költségvetésből nyújtott dotáció.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?