Késsel és csákánnyal támadt lányára, majd rágyújtotta a házat - mert szerinte csúnyán nézett rá

Taheerah Ahmad

A 39 éves Taheerah Ahmad május 14-én a késő esti órákban nekitámadt három lányának. 

A Tulsában élő nő már egy héttel a tragédia előtt szobafogsággal büntette a lányait, ezen a bizonyos hétfői napon pedig azért borult ki gyerekeire, mert

nem tetszett neki, ahogy olvasnak, és ahogy ránéznek.

Megkötözte, késeléssel fenyegette őket. A legnagyobb, 11 éves lány ellenállt, erre az anyja nekiesett egy késsel, és legalább 50-70 szúrást ejtett rajta, emellett csákánnyal többször fejbe vágta - írja a 24.hu.

A legkisebb, 8 éves gyerek segítségével a középső, kilencéves lány elszaladt, és segítséget kért a szomszédoktól. Az anyuka ezek után magával vitte a legkisebb lányát, a megkéselt 11 évest pedig

lekötözve ott hagyta, és rágyújtotta a házat, hogy biztosan meghaljon.

Taheerah Ahmadot másnap letartóztatták; az anyuka önvédelemre hivatkozott és mosolygott. A 11 éves kislányt sikerült kimenteni, kórházba szállították, azóta is kritikus az állapota, nincs eszméleténél. A rendőrség képén az anyuka látható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?