Kiska szerint Közép-Európa problémája a gátlástalan politizálás

Andrej Kiska
Pozsony |

Közép-Európa és a környező országok problémája a gátlástalan politizálás. Ez pedig az önérdek agresszív érvényre juttatásához és a nemzetközi jog megsértéséhez vezAndrej Kiska államfő közölte a GLOBSEC 2018 nevű biztonságpolitikai fórumon.et, illetve a szabadság és a demokrácia értékinek a háttérbe szorulásához. Ezt Andrej Kiska államfő közölte a GLOBSEC 2018 nevű biztonságpolitikai fórumon.
 

Kiska szerint csak úgy lehet védekezni a gátlástalan politizálás ellen, ha működnek a demokrácia alapvető értékei – a független sajtó, az aktív civil társadalom és az erős intézmények. Kiska arra figyelmeztetett, hogy fokozatosan olyan hangulat alakul ki, amelyben az újságírók a politikai képviselet vagy a nemzet ellenségeiként tűnnek fel. Szerinte Szlovákiában is hasonló a helyzet. „Ignorálták az újságírót, aki azért kért segítséget, mert valaki megfenyegette. Csak azért, mert túlságosan kitoltuk az érzékenységünk határát” – mondta Kiska.
     

Kiska szerint a nemzeti érdekeket azok veszélyeztetik, akik miközben az ország szuverenitásának a védelméről beszélnek, megtévesztenek, és a saját propagandájukat terjesztik. „A gátlástalan politizálás az egész közép-európai régiót visszahúzza” – véli Kiska. Szerinte a gazdasági növekedés sem ellensúlyozza a demokrácia hiányát vagy az önös nemzeti érdeket, ami veszélybe sodorhatja Európa közös projektjét. „Az EU- és NATO-tagságnak nincs alternatívája” – hangsúlyozta.
     

A gátlástalan politizálás azonban Kiska szerint nemcsak a hazai politika problémája, hanem a nemzetközi politikáé is. Kiska a szíriai helyzetet hozta fel példaként. „Szégyenletes dolog azt állítani, hogy Szíriában annak az embernek a támogatásával lehet békét és stabilitást teremteni, aki parancsot adott a saját embereinek a kínzására, vagy vegyi fegyverrel támadt rájuk” – jegyezte meg Kiska. Szerinte ez azért van, mert az, ami pár éve elfogadhatatlan volt, az mára elfogadhatóvá vált.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?