Meglepetéseket is hozott az első nagy felmérés a szlovákiai LGBT-közösségről

LGBT

Depresszióval küzdenek, nem bíznak magukban, közel 50%-uk nem meri megfogni partnere kezét nyilvános helyen.

Sok köztük a katolikus, másságukat nagy többségük először az édesanyjának vallja be. Az eddigi legnagyobb felmérés készült el a szlovákiai LGBT-közösségről, melyet az Iniciatíva Inakosť (Másság Kezdeményezés) végzett tavaly. Összesen 2088 magát leszbikusnak, melegnek, biszexuálisnak vagy transzneműnek valló vállalkozott egy online kérdőív kitöltésére. Martin Macko, az Inakosť igazgatója szerint a felmérésre azért volt szükség, mert hiányoznak az LGBT-közösség helyzetéről szóló hiteles adatok, ez pedig komoly akadálya a társadalmi vagy legalább a szakmai szintű konstruktív vitának.

Rákérdeztek az LGBT-közösség tagjainak vallási, politikai és világnézeti hovatartozása mellett arra is, mi a legnagyobb problémájuk, mikor döbbentek rá másságukra, és kivel osztották meg azt, érte-e már őket diszkrimináció vagy támadás emiatt, milyen hatásai vannak az elutasító környezetnek, milyen párkapcsolatban élnek és ki, mi és milyen módon javíthatna a helyzetükön. A felmérés több sztereotípiát is megdöntött, például azt, hogy a homoszexualitás és a vallás nem fér meg egymással. A válaszadók 52 százaléka ugyan azt mondta, nem vallásos, ám 33,4 százalék római katolikusnak, 6,3 százalék evangélikusnak, 1,8 százalékuk görögkatolikusnak vallja magát. A magukat vallásosnak tartók több mint fele fontosnak nevezte a hitet az életében. A válaszadók több mint negyede úgy nyilatkozott, érez konfliktust vallási meggyőződése és szexuális irányultsága között, 22,3 százalékuk szerint azonban egyáltalán nincs ebben konfliktus.

Fontos szerepet kapott a felmérésben a partnerkapcsolatok vizsgálata. Az LGBT-közösség tagjai nagyrészt az interneten ismerkednek, több mint háromnegyedük komolynak írta le jelenlegi kapcsolatát. Bár a válaszadók közel negyede nyilatkozott úgy, hogy partnerkapcsolata kevesebb mint egy éve tart, ennél jóval több az évek óta tartó párkapcsolat. A párok több mint fele egy háztartásban él, 21,5 százalékuk pedig több mint öt éve. A regisztrált élettársi viszony lehetővé tételét a válaszadók 96,8 százaléka támogatja, a párkapcsolatban élők csaknem fele pedig szeretne házasságot kötni. Az örökbefogadást 83,7 százalékuk támogatja. A szlovák jogrend egyelőre egyiket sem teszi lehetővé.

Nem könnyű a másság Szlovákiában

Az LGBT-közösség tagjai gyakran találkoznak ellenséges megnyilvánulásokkal, így másságuk felvállalása továbbra is komoly gondot okoz számukra.

A válaszadók több mint 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy párkapcsolatában nagy problémát jelent, hogy titkolnia kell másságát családja és a hozzá közel állók előtt. A coming out, azaz a másság közlése a külvilág felé egyébként is komoly probléma. A válaszadók 62 százaléka mondta azt, hogy az édesanyja tud másságáról, s csak a megkérdezettek 42 százaléka mondta, hogy az apja is. A válaszadók csak mintegy harmada mondta, hogy testvéreik és szélesebb családjuk is tisztában van szexuális orientációjukkal. A megkérdezettek szerint ugyanakkor a család általában pozitívan reagál a coming outra.

Titkolt másság

A másság elismerése más környezetben sem egyszerű: míg a válaszadók baráti környezete általában tisztában van másságukkal, a megkérdezettek csak mintegy fele nyilatkozott úgy, hogy a munkahelyén vagy az osztálytársai körében is tisztában vannak szexuális irányultságával. A coming outra a felmérés szerint általánosságban érvényes, hogy a válaszadók csak néhány embert avatnak a bizalmukba.

Ez nem véletlen, a válaszadók 62,5 százaléka azt mondja, titkolja munkahelyén másságát, és csak 32 százalék nyilatkozott úgy, hogy munkahelye nyitott, ami a szexuális irányultságot vagy a nemi identitást illeti.

Hiányzó jogok

Az LGBT-közösség tagai szerint a legkomolyabb problémát velük kapcsolatban az előítéletek és sztereotípiák jelentik, 81,1 százalékuk nyilatkozott így. Kétharmaduk számára nagyon komoly probléma, hogy nincsenek meg a többséggel azonos jogaik, 52,7 százalék szerint pedig stigmatizálják, megalázzák őket. A válaszadók 39,1 százaléka arról számolt be, hogy részük volt diszkriminációban másságuk miatt, 15,2 százalékuknak az elmúlt 12 hónapban. Negyedük szociálisan izoláltnak érzi magát, 19 százalékukat pedig fenyegették vagy fizikailag is megtámadták már. 12,3 százalékuk szexuális zaklatással is találkozott. A diszkriminált, megtámadott vagy más módon inzultált válaszadók 94 százaléka sehol sem jelentette az esetet.

Az elutasító környezet gyakran rosszul hat az LGBT-személyek lelki és fizikai egészségére is. A válaszadók kétharmada arról számol be, hogy önbizalomhiányban szenved, több mint felük pedig szorong és depressziós. Negyven százalékuk olykor emésztési gondokkal küzd, és csaknem negyedüket foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata is.

Liberálisok, centralisták

A felmérés kitér arra is, az LGBT-közösség szerint mi javíthatna a helyzetükön. Több mint háromnegyedük szerint elfogadásukhoz komolyan hozzájárul, ha az emberek ismeretségi körében van más szexuális irányultságú ember is. Csaknem kétharmaduk nyilatkozott úgy, hogy a házasság vagy a bejegyzett élettársi viszony segíthetne rajtuk, több mint felük számára pedig fontos lenne, hogy politikusok vagy véleményformáló személyiségek álljanak ki a jogaik mellett. 44,8 százalékuk szerint segítene, ha kiemelkedő személyiségek nyilvánosan beszélnének másságukról.

A kutatás megvizsgálta azt is, milyen világnézet az uralkodó az LGBT-közösségben, és milyenek a politikai preferenciáik. A válaszadók döntő többsége, összesen több mint 58 százaléka liberálisnak vallja magát, 18,3 százaléka pedig centristának, a konzervatívok csak mintegy 2,5 százalékot tesznek ki. Ezt tükrözik a pártpolitikai preferenciák is: bár a többség nem tudja, kire szavazzon, vagy nem menne el szavazni, a pártválasztók körében az SaS vezet 23 százalékkal. A Progresszív Szlovákiában is sokan bíznak, a válaszadók 12 százaléka szavazna rájuk. A többi párt támogatottsága elenyésző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?