A Smer szerint Kiska többszörösen túllépte a kampányra szabott keretet

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfő a Smer-SD képviselői szerint többszörösen túllépte az elnökválasztási kampányra szabott keretet. A kormánypárti képviselők a Pénzügyi Igazgatóság (FS) által rendelkezésükre bocsátott dokumentumokból származó információkra hivatkoznak.

A kérdést kedden vitatta meg titkos tárgyaláson az összeférhetetlenségi bizottság, tekintve, hogy adótitkokról van szó. Az ellenzéki képviselők kétségbe vonták a Smer-SD állításait, szerintük a dokumentumokból nem következik a limit többszörös túllépése.

Az eljárás folytatódik, a bizottság további információkat kért a Pénzügyi Igazgatóságtól. Amennyiben bebizonyosodna, hogy az elnök alkotmánytörvényt sértett, pénzbüntetésre számíthat.

Az eljárás Kiska elnökválasztási kampányának finanszírozásával foglalkozik. Az elnöknek nyilatkoznia kellett a bizottságnak, hogy fennáll-e követelés közte és a Kiska Travel Agency (KTAG) cég között, és ha igen, miért nem tüntette fel azt a vagyonbevallásában. Ha ez a követelés létezett a hivatali ideje alatt, és nem vallotta be, megsértette az összeférhetetlenségről szóló alkotmánytörvényt.

 

Kiska elutasította a vádakat, a képviselőknek küldött nyilatkozatában azt írta, hogy a vagyonbevallása teljes, és összhangban áll a szóban forgó alkotmánytörvény rendelkezéseivel.  

A cég által korábban küldött nyilatkozatban az áll, hogy a KTAG-nek nincsenek követelései Kiskával mint köztisztviselővel szemben.

Róbert Puci (Smer-SD), a bizottság alelnöke szerint ezeket az állításokat cáfolják a Pénzügyi Igazgatóságtól kapott dokumentumok, melyek egyszersmind alátámasztják, hogy Kiska a vagyonbevallásában nem tüntetett fel minden tételt, és ezzel alkotmánytörvényt sértett. Juraj Blanár, a Smer-SD alelnöke hozzátette: a dokumentumokból világosan látszik, hogy Kiska elnöki kampánya során többször is túllépte a meghatározott keretet.

 

Az ellenzék rámutatott: a bizottságnak nem az a feladata, hogy a kampányra szánt pénzügyi kerettel foglalkozzon, hanem hogy megvizsgálja, betartották-e az összeférhetetlenségről szóló alkotmánytörvényt. A bizottság ellenzéki tagjai nem értenek egyet a Smer-SD-vel abban, hogy Kiska megsértette volna ezt a törvényt. Vladimír Sloboda (SaS) bizottsági elnök szerint ha valóban sor került a limit túllépésére, azzal a pénzügyminisztériumnak kellene foglalkoznia. Az FS dokumentumaiból azonban szerinte nem következik, hogy Kiska kampányának költségei többszörösen túllepték volna a megszabott keretet. A KTAG állítólagos követelésével kapcsolatban megjegyezte, hogy ilyenről nem tud.

Ondrej Dostál, az SaS képviselője javasolta, hogy állítsák le a Kiskával szembeni eljárást, mivel az FS dokumentumaiból csak az következik, hogy a KTAG cég hibát vétett a kiadások számlázásakor, de az nem, hogy Kiska törvényt sértett volna, ezért nem indokolt, hogy a bizottság tovább foglalkozzon az üggyel. A javaslatot a többség nem támogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?