A város legrégebbi bírójának nevét viseli egy utcácska Nyitrán

Nyitra
Nyitra |

A Peregrin bíró utca (Ulica Richtára Peregrina) a mai járási hivataltól húzódik a lakóházak között Nyitra (Nitra) szélesebb központjában. Az utcát Nyitra legrégebbi ismert bírójáról nevezték el, aki egyben a legrégebbi ismert bíró, aki a mai Szlovákia területén tevékenykedett. Az írásbeli forrásokból arra következtethetünk, hogy egy nagyra becsült, előkelő férfiról van szó.

 

Részletes élettörténetét nem ismerjük. A neve az 1111-ből származó, ún. Zobori oklevélben maradt fenn, mely a királyi adószedők és a zobori apátság közötti vitáról szól. Előbbiek kétségbe vonták az apátság jogát kereskedelmi illetékek és vámok beszedésére. Az adószedők ellen Nyitra 12 legjelentősebb lakója tanúskodott, köztük Peregrin. A források olyan bíróként jelölték meg, akinek a nyitrai vásárra érkező idegenek eligazítása volt a feladata.

 

Daniel Balko, a Militia Portalis nyitrai hagyományőrző egyesület tagja elmondta: valószínű, hogy a „Peregrin” vagy „Peregrinus” nem az illető neve, hanem a tisztségének megjelölése volt. Hozzátette: ez a tisztség arról tanúskodik, hogy Nyitrán már a 12. században is rendkívüli jelentőséggel bíró vásárokat tartottak, melyekre idegenek is érkeztek. „Valószínű, hogy nemcsak a nyitrai dukátus idején, hanem már a nagymorva időszakban is sor került itt nagy jelentőségű, jó nevű vásárokra” – véli Balko.

Amellett, hogy utcát neveztek el róla a központban, Nyitra városa egy emléktáblával is megemlékezett az első ismert bírójáról, melyet 2006 nyarán lepleztek le, és a mai járási hivatal épületének falán látható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?