Vita a Híd és az SNS között: az SNS leváltatná Ondrejcsák védelmi államtitkárt

Ondrejcsák Róbert
Pozsony |

Újra kiéleződött a konfliktus a védelmi minisztériumban a Híd-jelölt Ondrejcsák Róbert védelmi államtitkár és a tárca SNS-es vezetése között. A vita ezúttal már pártpolitikai szinten zajlik: egy különösen éles Ondrejcsák-interjú után Anton Hrnko, az SNS alelnöke éles hangú sajtóközleményben követelte a hidas államtitkár leváltását.

 

Az SNS alelnökénél az államtitkár Sme napilapnak adott interjúja vágta ki a biztosítékot. Ondrejcsák, aki régóta bírálja a sajtóban a tárca SNS-es vezetésének egyes lépéseit, a napilapnak megismételte, amit korábbi interjúiban mondott egyebek mellett az Új Szónak is. Elmondása szerint a 8x8-as páncélozott csapatszállítók több százmillió eurós beszerzésének részleteibe egyáltalán nem avatták be, és átláthatatlannak tartja a folyamatot. „Az normális, hogy az államtitkárok tevékenységi köre eltérő. Az azonban nem általános, hogy ilyen stratégiai beszerzéseknél titkolózzanak a legfelsőbb vezetésen belül” – mondta az államtitkár. Hozzátette, kevésbé emotív és sokkal inkább racionális vitákat és hozzáállást várt az SNS-től a védelmi minisztériumban. „Azt gondoltam, kommunikációnk szakmaibb lesz, és sportszerűbben állnak majd hozzám” – jegyezte meg.

Az államtitkár kijelentéseire ezúttal azonban nem a védelmi tárca SNS-es vezetése, hanem maga a párt reagált. Anton Hrnko, a nemzetiek alelnöke, a parlament védelmi bizottságának alelnöke is már több alkalommal bírálta pártja koalíciós partnere, a Híd politikusait. Ezúttal kifejezetten keményen fogalmazott, és felszólította a Hídat, hogy váltsa le posztjáról Ondrejcsákot. „Megint gondot okoz valakinek, hogy az SNS erősödik, de ezt már megszoktuk – írja Hrnko, aki szerint érthető, ha az ellenzék támadja őket. – Ám ha ezt a koalíció egyes jelöltjei teszik, meggondolandó, hogy egyáltalán akarják-e folytatni a közös kormányzást.”

Az államtitkár egyelőre hivatalosan nem reagált Hrnko vádjaira, ám a Facebookon, ahol általában meglehetősen nyíltan kommunikál, egy gúnyos posztot írt. „Órák óta próbálok megírni vele (Hrnkóval, a szerk.) kapcsolatban egy posztot, de annyira remeg a billentyűzetem, ahogy nevetek rajta, hogy képtelen vagyok leírni egy mondatot. #bölcsész” – írja Ondrejcsák a közösségi oldalon.

Bugár Béla, a párt elnöke óvatosan reagált, szerinte Ondrejcsáknak a problémáit felettesével, Peter Gajdoš miniszterrel, és nem az SNS-szel kellene oldania. Kész beszélni Ondrejcsákkal a témáról, és megnyitni a kérdést a Híd elnökségében is. „A döntésnek azonban az elnökségben kell megszületnie” – mondta. A párt állásfoglalásában azt írja, elvárják a koalíciós partnereiktől, hogy tartsák be a korrekt és hatékony kommunikáció szabályait.

 

Svéd lobbi

Anton Hrnko (SNS) alelnök szerint Ondrejcsák a Saab svéd vállalat által szponzorált lobbisták barátja. Ezt Hrnko valószínűleg azért jegyezte meg, mert a Híd államtitkára többször is bírálta a védelmi tárca vezetését, hogy halogatják a szlovák légierő elöregedett orosz MiG vadászgépeinek lecserélését amerikai F-16-osokra vagy svéd Gripenekre. Az SNS alelnöke azt is kétségbe vonja, hogy Ondrejcsák hivatalos bevételeiből megengedhette-e magának rajkai házát, és felszólította, hogy hozza nyilvánosságra közvetlen és közvetett bevételeit a fegyverlobbitól előadásaiért és publikációs tevékenységéért. Hrnko emellett kétségbe vonja Ondrejcsák alkalmasságát is, szerinte az államtitkár „bölcsész végzettségű, aki katonai szakértőként prezentálja magát”. Ondrejcsáknak egyébként valóban van bölcsészdiplomája, doktorátusát nemzetközi kapcsolatok területén szerezte. 2001-ben került elemzőként a védelmi minisztériumba, később több vezetői pozíciót is betöltött biztonságpolitikai intézetekben. 2010 és 2012 között a Radičová-kormány védelmi államtitkára volt.

„Az SNS ne káderezzen”

Bugár Béla pártelnök jelezte, tárgyalni fog Andrej Dankóval, az SNS elnökével a sajtón keresztül való üzengetés helyett. Ravasz Ábel, a Híd alelnöke kicsit élesebben fogalmazott, mondván, elfogadhatatlan, hogy a koalíciós partner más párt jelöltjeit káderezze ilyen módon és formában. „A mi jogunk és felelősségünk eldönteni, ki képviselje pártunkat az egyes posztokon” – jelentette ki Ravasz.

Ondrejcsák ment volna

Ondrejcsák Róbert egyébként nem a Híd tagja. A kormányválság idején, mikor a Híd épp arról döntött, marad-e a koalícióban, az államtitkár Facebook-oldalán jelezte, erősen fontolgatja a lemondását posztjáról. A Híd Országos Tanácsának ülésén pártonkívüliként a kormányból való kilépés mellett foglalt állást, ám miután a párt maradt, végül nem mondott le az államtitkári posztról.

Háttér-információk szerint Ondrejcsák és a pártvezetés között is van némi feszültség: az államtitkár állítólag fájlalja, hogy a Híd nem állt be elég határozottan mögé, mikor egyre-másra láttak napvilágot a konfliktusok közte és a tárca SNS-es vezetése között, Bugár Béla pedig állítólag azt kifogásolja, hogy Ondrejcsák a sajtóban oldja ezeket a dolgokat, és nem belső fórumokon. (fm, TASR, SME, Denník N)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?