A jemeni erők visszafoglaltak egy fontos körzetet a húszi lázadóktól

Áden |

A jemeni kormányerők visszafoglaltak egy fontos körzetet a síita húszi lázadóktól az ország délnyugati részén található Taizz tartományban lezajlott heves összecsapások nyomán - mondta el a hadsereg egyik parancsnoka szombaton.

Az Alvaziah körzetben zajló harcokban a terepen a törzsi milíciák és az Egyesült Arab Emírségek csapatai, a levegőből pedig a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció segítette a jemeni hadsereget - tette hozzá.

A névtelenül nyilatkozó forrás szerint szombat reggelre teljesen visszafoglalták a térséget a lázadóktól.

Az Emírségek állami hírügynöksége közölte, hogy Alvaziah felszabadítása egy nagyobb hadművelet része, amely jelentős emberveszteségeket és anyagi károkat okozott a felkelőknek.

Eközben az Emírségek csapatai által támogatott jemeni katonaság az ország nyugati részén található al-Hudajda tartományban is több területet szerzett vissza a húsziktól.

Egy katonai tisztségviselő úgy tudja, hogy a kormányerők folytatják előrenyomulásukat, és hamarosan nagyobb hadműveletet indíthatnak al-Hudajda kikötőváros felszabadítása érdekében.

Katonai szakértők szerint a húszik napról napra újabb területeket veszítenek, és lassan kicsúszik a kezükből az ellenőrzés az ország nyugati részén.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán pártfogását élvező húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?