DAC–Slovan rangadó a második helyért és az Európa Ligáért

DAC

Szombat délután (17.45) a DAC több mint tízezer néző előtt a pozsonyi Slovant fogadja a labdarúgó Fortuna Liga rájátszásának 9. fordulójában. A szezon meccsén a második hely a tét. Ha nyernek a több kulcsemberüket nélkülöző sárga-kékek, bebiztosítják a történelmi ezüstérmet, és 25 év után kiléphetnek a nemzetközi kupaporondra.

A Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága döntése alapján – csakúgy, mint a főlelátó tavaly novemberi avatóján – Slovan-szurkolók nélkül kerül sor a derbire, mert így büntették meg a nagyszombati kupadöntőn randalírozó drukkereket.

A dunaszerdahelyi klubvezetés úgy határozott, hogy az így felszabadult 500 fő befogadására alkalmas vendégszektort megnyitja a DAC-szurkolók számára. Tehát megdőlhet a nézőcsúcs a MOL Arénában, eddig legtöbben, pontosan 10 226-an a 2017 novemberében megrendezett Slovan elleni derbire váltottak belépőt.

Két vereség (Trenčín 0:3, Trnava 0:2) után javítani akarnak a sárga-kékek, akik egy ponttal előzik meg a harmadik helyen álló pozsonyiakat. Gondban van Marco Rossi, hiszen a sérült Erik Pačinda, Cesar Blackman, Roland Černák trión kívül nem számíthat a múlt héten Nagyszombatban kiállított Tomáš Hukra és Kalmár Zsoltra. Az előbbi egy meccsre, az utóbbi három hétre szóló eltiltást kapott.

Kalmár helyén a 19 éves Christián Herc jut szóhoz, akinek a zsolnaiak ellen elért első találatát választották az áprilisi hónap góljának. A fiatal játékos az ezért járó trófeát a derbi előtt veszi át. A DAC olasz mestere várhatóan Záhumenskýt állítja be Huk helyett a védelem tengelyébe.

Nyílt edzést tartottak tegnap délután a csallóköziek, ezt ki is használták a drukkerek, akik szép számban jelentek meg, s a rangadó előtt támogatásukról biztosították a csapatot.

Kapcsolódó cikkünk

„Ismerjük az égszínkékeket, és tudjuk, hogy a Rózsahegyen elszenvedett vereség után minden bizonnyal győzelmi céllal érkeznek Dunaszerdahelyre. A hétközi edzéseken elszántan gyakoroltunk, ígérem, kiadjuk magunkból a maximumot – nyilatkozta Marin Ljubicic, a DAC 29 éves horvát csapatkapitánya a klub honlapjának. – Egy nagy rangadó vár ránk. A Slovan ellen kétszer játszottuk már a hónap mérkőzését, és mindkét alkalommal a hónap cirkusza lett belőle. Most a szezon meccse következik, és meg kell mondani, hogy a pozsonyiak elleni rangadók kissé mások, nagyobb téttel bírók, mint a nagyszombatiakkal vívott csaták. Meggyőződésem, hogy fantasztikus szurkolóink segítségével tartalékosan is begyűjtjük a rendkívül fontos három pontot.”

A Slovan múlt szombaton 1:0-s vereséget szenvedett Rózsahegyen. Martin Ševela vezetőedző elégedetlen volt védencei hozzáállásával. Rabiu és Rundics eltiltása letelt, így várhatóan mindketten helyet kapnak a kezdőcsapatban, csakúgy, mint a sérüléséből felépült Csavrics. A legutóbbi bajnokin bordatörést szenvedett Szavicsevics viszont hiányozni fog.

„Egyáltalán nem mindegy, hogy hányadik helyen fejezzük be a bajnokságot. A DAC-cal mindig küzdelmes meccseket vívunk, remélem, ezúttal mi leszünk az elégedettebbek. Sajnos, szurkolóink ezúttal sem lehetnek velünk Dunaszerdahelyen, de értük is küzdeni fogunk” – mondta Martin Ševela a Slovan honlapjának.

Ha a kupagyőztes pozsonyiak az első háromban végeznek, osztályozóra kerül sor az Európa Liga-szereplésért. A negyedik a hetedikkel, az ötödik a hatodik helyezettel találkozik, s a két győztes meccsén dől el az EL-indulás.

Negyedszer találkozik a két csapat ebben a szezonban, tavaly augusztusban Pozsonyban 1:1-gyel zárult a derbi (góllövők: Pačinda, ill. Mareš), a novemberi dunaszerdahelyi főlelátó-avatón a DAC 0:1-es félidő után 2:1-re fordított (g.: Pačinda, Kalmár, ill. Hološko). Legutóbb márciusban a fővárosban 2:0-s hazai siker született (g.: Moha, Holman).

A DAC a MOL Arénában zsinórban harmadszor győzheti le a Slovant, mert tavaly áprilisban az azóta már Dániában légióskodó Šafranko találatával nyert.

A nagy érdeklődéssel várt rangadót a Dajto közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?