Libanon szerint már csaknem 700 halálos áldozata van az izraeli légicsapásoknak

izraeli-palesztin konfliktus

A libanoni egészségügyi minisztérium szerint már csaknem 700 halálos áldozata van Libanonban az Izrael által a héten indított légicsapásoknak.

A SANA szíriai állami hírügynökség szerint pénteken hajnalban öt szíriai katona is meghalt abban a légicsapásban, amelyet Izrael a szíriai–libanoni határnál, Damaszkusz közelében lévő katonai célpont ellen indított. 

A Libanon keleti részét ért támadás csütörtökön mintegy húsz ember halálát okozta, akiknek többsége szíriai menekült volt. A Bejrút külvárosát ért légicsapásnak pedig két halálos áldozata és 15 sebesültje volt – írta közleményében a libanoni egészségügyi minisztérium. 

Az izraeli védelmi erők jelentése szerint a bejrúti légicsapásban Mohammed Husszein Szurúr, a Hezbollah egyik drónparancsnoka is életét vesztette. 

A libanoni katasztrófavédelmi hatóság adatai alapján hétfő óta a támadások halálos áldozatainak száma 696-ra emelkedett. A jelentés szerint a Hezbollah és Izrael között tavaly október óta tartó konfliktusban több mint 1540 ember vesztette életét Libanonban. 

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) csütörtöki becslése több mint 200 ezerre tette azok számát, akik lakóhelyük elhagyására kényszerültek Libanonban, mióta a Hezbollah megkezdte az észak-izraeli területek elleni rakétatámadásait, hogy támogatást nyújtson a Hamásznak a gázai háború kirobbanása óta. 

A szíriai hatóságok közlése szerint az izraeli légicsapások miatt a Damaszkusztól 45 kilométerre fekvő Jdeidat Yabous határátkelőhelyen át mintegy 42 ezer menekült, 31 ezer szíriai és 11 ezer libanoni érkezett Libanon felől Szíriába kedd és csütörtök között. 

Abdallah Bouhabib libanoni külügyminiszter csütörtökön azonnali tűzszünetet követelt, és az ENSZ Közgyűlésén felszólalva elítélte, hogy Izrael „szisztematikusan pusztítja a libanoni határ menti falvakat”. 

„A libanoni válság az egész Közel-Keletet fenyegeti” – hangsúlyozta Bouhabib, aki üdvözölte az Egyesült Államok és Franciaország tűzszünet létrehozására irányuló erőfeszítéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?