Kolíková: Nem tárgyalt az SIS-t ellenőrző bizottság az ellenzék kérdéseiről

Mária Kolíková

A Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) felügyelő parlamenti bizottság csütörtökön nem tárgyalt a jelenleg fennálló biztonsági kockázatokról, mert nem sikerült megszavazni az ülés programpontjait – erősítette meg Mária Kolíková (SaS), aki a rendkívüli bizottsági ülés összehívását kezdeményezte. Hozzátette, hogy az ülésen megjelent Pavol Gašpar, az SIS igazgatója is.

Az ülésen Kolíková a Pegasus megfigyelőrendszer megvásárlásával kapcsolatos értesülésekről, valamint az iskolák és bíróságok elleni bombafenyegetésekről akarta kérdezni Gašpart. Emellett terítékre került volna egy újabb lehetséges merénylet elkövetésének kockázata is közjogi méltóságok ellen, erről a fenyegetésről korábban Robert Fico (Smer) kormányfő beszélt.

A titkosszolgálat a közösségi médiában úgy fogalmazott, a SIS igazgatója kész megválaszolni a bizottsági tagok kérdéseit, de a rendkívüli bizottsági ülés programját nem hagyták jóvá.

„A Szlovák Információs Szolgálatnak önálló operatív projektje van, amely erre a területre szakosodott, hírszerzéssel foglalkozik, amelyet a törvény értelmében eljuttat a címzettekhez, és úgy gondolom, rövid időn belül a törvény által lehetővé tett módon tájékoztathatni fogom a közvéleményt” – mondta Gašpar a Pegasus rendszerrel, valamint a jelenlegi biztonsági helyzettel kapcsolatban, egyebek között arról az esetről, hogy töltényt küldtek egy postai borítékban a miniszterelnöknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?