Pellegrini: Készen kell állni egy ukrajnai nukleáris incidensre is

pellegrini kp

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek és más szervezeteknek is fokozniuk kellene a készültségi szintet, hogy szükség esetén Szlovákia megbirkózhasson egy esetleges ukrajnai nukleáris incidenssel is – jelentette ki szerdán szlovák újságíróknak Peter Pellegrini államfő az ENSZ New York-i székhelyén. Ezzel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szavaira reagált, aki az ENSZ közgyűlésen kijelentette: Oroszország három ukrajnai atomerőmű ellen tervez támadást, hogy atomkatasztrófát idézzen elő.

„A szlovákiai szerveknek is fokozniuk kell a készültséget és készen állni a sugárzás rendszeres mérésére az ukrán határnál” – mondta Pellegrini. Figyelmeztetett, hogy egy ilyen orosz támadás akkora tragédiát idézhet elő, mint az 1986-os csernobili katasztrófa, melynek hatásait más országokban is érzékelni lehetett.

Éppen ezért Szlovákiának is el kell fogadnia a szükséges intézkedéseket, de mivel az országnak is vannak atomerőművei és megfelelő technológiai háttere, nem kell, hogy csak a külföldről érkező információkra hagyatkozzon, amelyek többféle módon deformálva lehetnek – mutatott rá a köztársasági elnök.

„A nemzetközi közösségnek maximális nyomást kell gyakorolnia Oroszországra, hogy elálljon ettől a veszélyes tervtől” – szögezte le Pellegrini.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?