Marad a cseh kormányban a Kalózpárt

Ivan Bartoš

Továbbra is marad a cseh kormánykoalícióban a Kalózpárt, amely nagyon gyenge eredményt ért el a múlt hét végi regionális önkormányzati és részleges szenátusi választásokon – jelentette ki Ivan Bartoš, pártelnök kedden Prágában, miután találkozott Petr Fiala miniszterelnökkel.

„A kormányban vállalt szerepünkben nem lesz semmiféle változás” – mondta a leköszönő pártelnök az egyórás tárgyalás után újságíróknak. 

A 13 regionális önkormányzati közgyűlésben eddig a kalózoknak 96 képviselőjük volt, de a választások után számuk háromra csökkent. A részleges szenátusi választáson pedig a kalózok egyetlen jelöltje sem jutott a második fordulóba. 

Ivan Bartoš, a Kalózpárt elnöke és vele együtt az egész vezetés a választási kudarc után hétfőn benyújtotta lemondását. A tisztújító kongresszust november elejére már össze is hívták. Bartos azt is bejelentette, hogy már nem fogja megpályázni az elnöki tisztséget. 

A Kalózpártnak három minisztere van az ötpárti kormányban: Ivan Bartoš kormányfőhelyettesként és regionális fejlesztési miniszterként tevékenykedik, továbbá kalózpárti politikus, Jan Lipavský irányítja a külügyminisztériumot is. 

Jakub Michálek a képviselőház négy kalózpárti képviselője nevében az X közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében azt írta, hogy a Kalózpárt vállalja „a kormányzás utolsó évében ráháruló feladatokat és a felelősséget megvalósításukért”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?