ENSZ-megbízott: a Közel-Kelet a katasztrófa szélére sodródott

izraeli-palesztin konfliktus

A Közel-Kelet a katasztrófa szélére sodródott – jelentette ki vasárnap az ENSZ libanoni különleges koordinátora, utalva közvetlenül az Izrael és a Hezbollah libanoni síita milícia közötti fegyveres konfliktusra, amelyben egyre súlyosabbak az egymás elleni támadások.

„Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nincs olyan katonai megoldás, amely bármelyik félnek nagyobb biztonságot teremtene” – mondta Jeanine Hennis Plasschaert. Izraelnek a Hezbollah parancsnokai ellen pénteken Bejrút déli részén végrehajtott légicsapása után a megbízott azt mondta: a sűrűn lakott területek bombázása is jelzi, hogy az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus mostanra „nagyon veszélyes erőszakspirállá vált, aminek kétségbeejtő következményei lehetnek, ezért azonnal meg kellene szakítani ezt a spirált”. 

A dél-bejrúti légicsapásnak vasárnap már 45 halálos áldozata volt, közülük 16-an voltak a Hezbollah katonai vezetői a mozgalom közlése szerint, egyéb források szerint a többiek helyi lakosok, köztük gyerekek. 

Izrael saját közlése szerint szombaton és vasárnap 290 célpontot semmisített meg Libanonban, a Hezbollah pedig 110 rakétával támadta Észak-Izraelt. Az izraeli légvédelem a legtöbb támadó rakétát még a levegőben megsemmisítette, de néhány rakéta becsapódott, és a lehulló roncsok is sérüléseket okoztak embereknek, kárt okoztak járművekben, épületekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?