Paralimpia 2024 – Rescsik Csaba hetedik helyen végzett légpuskában

Rescsik Csaba

A sportlövő Rescsik Csaba hetedik helyen végzett az SH1-es kategória légpuska számában a párizsi paralimpián.

A Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős Sportegyesület 20 éves sportolója két éve elsőként szerzett kvótát a 2024-es paralimpiára a magyarok közül, ezt éppen a mostani sportági küzdelmek helyszínén, a chateauroux-i lőtéren tette egy világkupán.

A délelőtti alapversenyt 618,6 körrel a nyolcadik, még éppen döntős helyen zárta, így ott lehetett a lőállásban a fináléban, amelyben messze ő volt a legfiatalabb résztvevő.

A tavalyi világbajnokság ötödik, az idei Európa-bajnokság második helyezettje nem kezdett jól a végjátékban, az első ötös sorozatban egy 9,2-es, a másodikban pedig egy kifejezetten gyenge 8,6-os lövése is volt, majd az első kiesés előtt szét kellett lőnie a görög Szotiriosz Galogavrosszal. Ezt még sikerrel teljesítette, így versenyben maradt, a következő kieséses kört azonban már nem „élte túl”, így végül hetedik helyen zárta élete első paralimpiai döntőjét.

„Volt bennem izgalom a nap elején, próbáltam ezt kezelni, amennyire lehet. Valamennyire sikerült” – nyilatkozott az MTI-nek Rescsik Csaba. „Nem lőttem a legjobban az alapversenyben, de azért voltak szép pillanatok. A verseny első felében próbáltam elvonatkoztatni a többiektől és csak a saját teljesítményemmel foglalkozni. Éreztem, hogy ott vagyok a mezőnyben, de hogy ott leszek a döntőben, az csak a végén derült ki.”

Mint mondta, bár már ismerte az itteni döntős csarnokot, nem volt egyszerű a finálé, mert „ez mégiscsak egy paralimpia, itt jobban kell fókuszálni, mint bármilyen más versenyen”.

„Próbáltam összeszedni magam. Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, mert örülök annak, hogy a szétlövésből én jöttem ki jobban, de a jövőben szeretnék érmet szerezni, ami ma nem jött össze” – fogalmazott Rescsik.

A magyar sportlövő – aki a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatikus hallgatója és egy gyermekkori baleset miatt kellett amputálni mindkét lábát – még két számban lesz érdekelt a párizsi paralimpián.

Rescsik döntőjével párhuzamosan megkezdődött a nők SH1-es légpisztolyos versenye is, amelynek alapversenyében Dávid Krisztina remekül lőve 567 körös eredményt ért el, így a második helyen jutott be a 14.45 órakor kezdődő döntőbe. A Honvéd versenyzője három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban.

A velodromban a kerékpáros Wermeser Zsombor – aki pénteken 10. lett az 1000 méteres időfutamban – második pálya számában, a 4000 méteres üldözéses versenyben a 14 fős mezőny kilencedik helyén végzett 4:27.008 perces idővel. Hat másodpercre volt attól, hogy bekerüljön a bronzcsatába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?