Pellegrini nem győzte meg a Tisztességes Szlovákiáért aktivistáit

Tisztességes Szlovákiáért

Nem sikerült megegyezni – jelentették ki csütörtökön Juraj Šeliga és Karolína Farská, a Tisztességes Szlovákiáért jelszóval tartott tüntetések szervezői, miután találkoztak Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel. Hozzátették: a kormány megbízhatóságának megvitatására általuk kezdeményezett találkozón a változások módjával és tempójával kapcsolatos álláspontok nem közeledtek egymáshoz.

„Nagyon nyíltan közöltük vele, hogy eddig nem láttunk sem a részéről, sem a kormánya részéről semmilyen rendszerszintű változást, semmilyen határozott tervet, vagy világos államférfiúi gesztust arra, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát az államban és annak intézményeiben” – tette hozzá Šeliga. Pellegrini elmondása szerint arra hivatkozott, hogy időre van szüksége.

Az aktivisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a társadalomnak világos gesztusokra és valós megoldásokra van szüksége. Rámutattak többek között a kelet-szlovákiai gazdák problémáira, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) és az agrártárca hozzáállására, valamint a bíróságok működésére és az átmeneti rendőrfőkapitány kinevezésének kérdésére.

„Az állam kudarcot vall a legelemibb feladata terén, tudniillik hogy biztosítsa a nyugodt életet és az igazságosságot az állampolgárainak, ezért úgy gondoljuk, hogy gyors és határozott lépésekre van szükség a helyzet megoldása érdekében” – jelentette ki Farská. Abban az esetben, ha erre nem kerül sor, illetve ha újabb korrupciós ügyre derül fény, az aktivisták készek újabb tüntetéseket szervezni.

Šeliga reméli, hogy a polgári platform tevékenysége arra fogja ösztönözni a közösségi vezetőket, hogy elkötelezettebbek legyenek a közügyek iránt. „Nagyon jó lehetőségnek tekintjük az őszi önkormányzati választásokat, ahol jelöltethetik magukat és alulról indíthatják el a változást a Tisztességes Szlovákiáért jelszóval” – tette hozzá.

Pellegrini nem jelent meg az újságírók előtt arra hivatkozva, hogy részt vesz a parlament ülésén. A kormányhivatal később egy közleményt adott ki, melyben megerősítette, hogy a találkozón különböző vélemények hangoztak el. „Peter Pellegrini kormányfő meghallgatta a fiatalok véleményét az aktuális politikai helyzetről és Szlovákia jelenlegi problémáiról. Egyszersmind felvázolta nekik az elképzelését egy állampolgáraihoz barátságosan viszonyuló államról, illetve tájékoztatta őket a kormány azon lépéseiről, melyek az emberek életének jobbá tételére irányulnak” – áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?