Nagy sikert arattak a kassai máraisok Belgiumban

kassai kórus
Kassa |

Nemcsak a zsűrit, hanem a közönséget is lenyűgözte Belgiumban, a 66. neerpelti Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztiválon a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola három énekkara.

 

A Csengettyű a gyermekkórus kategóriájában első, a leánykar és a vegyes kórus második helyezést ért el. „A Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia által vezetett kórusok április végén komoly sikereket ért el az egri Éneklő Ifjúság kórusversenyen, ahol mindhárom kórus anyadiplomával végzett, sőt a Csengettyű az Év kórusa címet is elnyerte. A magyarországi megmérettetés után az egyik legrangosabb európai kórusversenyre, a belgiumi Neerpeltbe indultak, ahol 97 énekkar mérte össze tudását a Nemzetközi Ifjúsági Kórusversenyen” – nyilatkozta lapunknak Tóth Mónika, az iskola pedagógusa. Hozzátette, a fesztivál atmoszférája felejthetetlen volt, csaknem 3000 résztvevője volt a versenynek. A csapat megnézte Antwerpent, úton hazafelé pedig Hollandiában is megálltak, hogy megnézzék a tulipánültetvényeket.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?