Földkörüli vitorlázótúra a környezettudatosság jegyében

Budapest |

<p>Kevesebb mint 80 liter üzemanyag felhasználásával, 540 nap alatt tervezi körbehajózni a Földet két kalandvágyó magyar sportember.</p>

A "80 liter alatt a Föld körül" elnevezésű projekt szervezőinek keddi sajtótájékoztatóján a 44 éves Blaskovich Ákos és az 50 esztendős Csák Attila elmondta, hogy a Tempest nevet viselő, 43 láb hosszú vitorlásukkal szeptember 11-én, a horvátországi Primosten kikötőjéből vágnak neki a különleges útnak. Az út során a minimális mennyiségű hagyományos üzemanyagon kívül a modern technika – napelemek, szélkerék és speciális akkumulátorok – segítségével kizárólag megújuló energiaforrásokat kívánnak felhasználni.

Terveik szerint az Egyenlítő mellett haladva, 45 ezer kilométert teljesítve, 2013. március 15-én érkeznek majd vissza kiinduló állomásukra.

A két vitorlázó célja, hogy világkörüli hajóútjuk során az alternatív energiák felhasználásával a környezettudatos gondolkodásra és a Föld energiakészletének megóvására hívják fel a figyelmet. Mint elmondták, a nap- és a szélenergia ugyanis nemcsak a hajózás során, hanem a hétköznapi életben is széles körben alkalmazható.

„A kikötőkbe való behajózáskor és például a Panama-csatornánál előírás a motor használata, konkrét számítások viszont még nem készültek arra vonatkozóan, hogy minimum hány liter üzemanyag felhasználásával lehet megkerülni a Földet” – mondta Blaskovich Ákos, aki hozzátette, emiatt nem kell szó szerint érteni azt, hogy csak 80 liter – egyébként biodiesel – üzemanyagot használnak majd fel az út során. Hangsúlyozta: a lényeg az, hogy a lehető legkevesebbet fogyasszák el, s a legkisebb mértékben károsítsák a környezetet. A páros távlati célja, hogy a sikeres túrát követően nemzetközi szintre emeljék a projektet, mégpedig egy energiatudatos vitorlásverseny formájában.

Blaskovich Ákos és Csák Attila unokatestvérek, korábban az Eliot kategóriában két magyar bajnoki címet is szereztek vitorlázásban, s immár három éve készülnek rendhagyó hajóútra. Középkategóriás óceánjáró hajójuk átalakítását és felújítását maguk végeztek, a munkálatok eddig közel 30 ezer euróba kerültek. Az indulás után már nem terveznek komolyabb költségeket, Csák Attila elmondása szerint többnyire tengerből kifogott halakat esznek majd, így ő maga például havi 400 euró költőpénzt visz magával. A két, egyformán négygyermekes édesapa úgy tervezi, hogy túrájuk során 50-60 alkalommal kötnek majd ki, s néhány ilyen alkalommal családjukkal is találkoznak majd.

A két sportember más sportágakban is jeleskedett már. Blaskovich Ákos 2008-ban részt vett a Budapest-Bamako Ralin, Csák Attila pedig tőrvívásban idén szenior Európa-bajnokságot nyert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?