Libanonban megkezdődött a parlamenti választás

Libanon
Bejrút |

Megnyíltak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek Libanonban, ahol kilenc év után most tartanak először parlamenti választásokat.

A mintegy 3,7 szavazásra jogosult - megerősített biztonsági intézkedések mellett - közép-európai idő szerint este hat óráig adhatja le voksát, a 15 választókörzet eredményeit várhatóan hétfőn teszik közzé.

Az AFP francia hírügynökség előrejelzése szerint a 128 fős törvényhozásban várhatóan a hagyományos pártok - közöttük a Szíriával és Iránnal szövetséges befolyásos síita iszlamista párt, a Hezbollah - lesznek többségben.

A fő verseny a nyugati országok támogatását élvező, Rafík Haríri szunnita politikus vezette pártszövetség és a síita Hezbollah között dől majd el.

Az elmúlt években az ország sorozatos politikai válságokat élt át, és ha hajszálnyira is, de a kényes geopolitikai helyzete ellenére - a háború dúlta Szíria, valamint Izrael között - sikerült elkerülnie az erőszak elterjedését.

Libanonban a mély nézetkülönbségek, sőt néha ellenségeskedés ellenére az egymással versengő politikai erők konszenzussal hozzák meg a fontosabb politikai döntéseket. Erre emlékeztetett szombat este a BBC arab nyelvű műsorának adott interjújában Michel Aún köztársasági elnök is.

"Közmegegyezéssel hozott döntésekkel dolgozunk. (.) Ha győzünk, mindnyájan győzni fogunk. Ha veszítünk, mind veszíteni fogunk" - jelentette ki az államfő.

Legutoljára 2009-ben tartottak Libanonban parlamenti választásokat. A törvényhozás - egyebek mellett a szíriai polgárháború kiszélesedése jelentette biztonsági veszélyekre hivatkozva - három alkalommal hosszabbította meg a saját mandátumát.

Hetvenhét listán összesen 596 jelölt - közöttük 86 nő - indul az első alkalommal tartott arányos (pártlistás) választáson. A képviselői helyek elosztását is a különböző felekezetek közötti bonyolult elosztási rendszer szabályozza, amely tiszteletben tartja az iszlám és a keresztény képviselők közötti paritás elvét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?