Döntöttek Vadala olaszországi kiadatásáról

Antonino Vadala
Pozsony |

A Kassai Kerületi Ügyészség ügyésze pénteken Antonino Vadala olasz vállalkozó kiadatása mellett döntött, aki ellen a velencei bíróság európai elfogatóparancsot adott ki.

A TASR-t Milan Filičko, a Kassai Kerületi Ügyészség szóvivője tájékoztatta. Antonino Vadalát kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt körözik Olaszországban.

„A döntés ellen nem lehet panaszt tenni. A személy olasz hatóságoknak való átadásának törvényes határideje 10 nap. Ezekben az esetekben a kiadatást a Nemzetközi Rendőrségi Együttműködési Hivatal nemzeti SIRENE központja biztosítja” – közölte Filičko.

Antonino Vadalát, aki Kelet-Szlovákiában vállalkozik, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt körözik Olaszországban. Kiadatásával egyetértett.

Antonino Vadalát március 13-án vette őrizetbe a szlovák rendőrség. Először előzetes letartóztatásban volt, jelenleg Kassán van kiadatási letartóztatásban. Olaszországban kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt indítottak eljárást a vállalkozó ellen. A gyanú szerint Antonino Vadala a társaival nagy mennyiségű kokaint csempészett huzamosabb ideig Dél-Amerikából Európába. Az európai elfogatóparancsot később kiegészítették, és a vállalkozót már pénzmosással is gyanúsítják.
 

Az olasz vállalkozó szlovákiai kapcsolatairól és tevékenységéről Ján Kuciak, a meggyilkolt oknyomozó újságíró is írt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?