Az elsős kevesebb, de a diáklétszám nő a legkeletibb magyar alapiskolában

Nagyszelmenc
Nagyszelmenc |

Jövőre az ideinél kevesebb elsős kezdi meg tanulmányait az ország legkeletibb magyar alapiskolájában, ám az intézményben a diáklétszám az elmúlt években folyamatosan növekszik.

Jelenleg kilenc osztályban összesen 155 tanulónk van, az első osztályba íratottak száma az elmúlt 5-6 évben mindig 20 felett volt. Most ennél valamivel kevesebb gyereket – 18-at – írattak be, de a demográfiai adatok szerint újabb emelkedésre lehet számítani” – mondta el Hack László, a Nagyszelmenci Dobó István Alapiskola igazgatója.

A nagyszelmenci iskolába nemcsak a községből, hanem Szirénfalváról, Budaházáról és Dobóruszkából is járnak gyerekek, illetve 14 olyan tanulójuk van, aki nem az iskola vonzáskörzetében lakik. A csicseri, a mátyócvajkóci és a nagykaposi diákokat ugyanúgy, mint a szirénfalvaiakat, a budaháziakat és a dobóruszkaiakat az iskola kisbusza és furgonja fuvarozza, a szolgáltatásért nem kérnek pénzt a szülőktől.

Az igazgató elmondása szerint a folyamatosan emelkedő diáklétszámért igyekeznek mindent megtenni, a színvonalas oktatói-nevelői munkán kívül kiemelt fontosságúnak tartják a tanítás körülményeinek javítását és a tartalmas iskolán kívüli programok szervezését is. A nagyszelmenci magyar alapiskolában – a történelmen kívül – mindent tantárgyat szakképzett pedagógus tanít, a gyerekekkel pedagógiai asszisztensek, nevelők és szociális munkások is foglalkoznak. (Az iskola az alacsony heti óraszám miatt nem tud teljes munkakörben történelem szakos pedagógust alkalmazni.) Az iskolában modernizálták a tetőzetet és a tornaterem padlózatát, kicserélték az ajtókat és az ablakokat, műfüves pálya és játszótér épült, valamint jelenleg is zajlik az iskola emeleti helyiségeinek korszerűsíté-se, ahol diákszállót szeretnének berendezni, de a növekvő gyereklétszám miatt 2-3 éven belül az emeleti helyiségekre is szükség lesz az oktatáshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?