Branislav Sitár atomfizikus csatlakozott a Demokratákhoz

Branislav Sitár

Branislav Sitár atomfizikus belépett a parlamenten kívüli Demokraták pártba és a listáján indul a szeptemberi választáson. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be Eduard Heger pártelnök.

„Nagyon komoly erősítést jelent a Demokraták párt számára, örömmel hasznosítjuk a szakmai és nemzetközi tapasztalatait” – mondta Heger. Hozzátette, hogy Sitár az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben (CERN) dolgozott. Mint mondta, olyan ember, aki az igazságot keresi, és kész azért dolgozni, hogy Szlovákia jobb és modernebb ország legyen. Az egyik ezzel kapcsolatos célkitűzés a tehetséges fiatalok hazacsábítása külföldről.

Sitár elmondta, azért lép be a politikába, mert nemcsak kutató, hanem elsősorban állampolgár. „Itt élek, és a gyerekeim, az unokáim érdekében akarok tenni” – jelentette ki. Azért választotta a Demokraták pártot, mert esélye van egy jobb, tisztességesebb, igazmondó ország megteremtésére. Nem ért egyet azokkal, akik a Heger-kormányt bírálják, kiemelte például a helyreállítási terv előkészítését, az egészségügyi reformokat, a nemzeti parkok és a bíróságok reformját, valamint a válsághelyzetek kezelését. „A lakosság szinte észre sem vette az energetikai válságot” – jegyezte meg. Figyelmeztetett, a választóknak el kell dönteniük, merre tartson az ország, és ha Európához akarunk tartozni, változásra van szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?