Fordulópont

tux

Minden eddiginél nagyobb szükség van most a tisztességes sajtóra és a közszolglatiságra,

Az álhírek és a dezinformációk már rég nem arról szólnak, hogy bankárbőrbe bújt szíriuszi gyíkemberek szervezik a háttérhatalmat. Az „iparág” már régen túllépett a hoaxokon,  sokkal szofisztikáltabb módon dolgozik, és a céljai is sokkal nagyobbak. 

Már nem kell rejtőzködnie. Arcot, arcokat kapott, beszivárgott a közbeszédbe, és teret, a társadalom egyes csoportjai körében legitimitást nyerve, a demokrácia biztonsági réseit kihasználva rombol.
Arca, hangja lett ezen keresztül az agresszoroknak is, akik falu bolondjából „oknyomozó újságírókká” váltak. A kőkemény valóság az, hogy a vécére is fejkamerával közlekedő, mikrofonba szuszogó Martin Daňo, vagy épp a főbelövéssel és vasrúddal fenyegetőző, Kotlebáékhoz dörgölőző Rudolf Vaský normális ember számára nézhetetlen, tébolyodott amatőr videóit tízezrek, sőt, százezrek nézik a YouTube-on. Ján Kuciak utolsó cikkét, melybe végül beleroppant a legerősebb párt Szlovákiában, pedig talán csak tizedannyian olvasták volna el, ha szerzője nem adta volna érte az életét.


Ez is bizonyítja, minden eddiginél nagyobb szükség van most a tisztességes sajtóra és a közszolglatiságra. A becsületes, releváns újságírói munkára. S úgy tűnik, Jaroslav Rezník, az RTVS vezérigazgatója és egyes hű mamelukok pedig épp ennek akarnak keresztbe tenni, ráadásul nem is óvatosan, hanem meglehetősen barbár módszerekkel.  Nem tudjuk, miért teszik ezt, de láttunk már ilyet az 1990-es években. Akkor egyértelmű volt az ok: az állami maffia feje, Vladimír Mečiar érezte a vesztét, és mindent megtett, hogy elkerülje – maga alá gyűrte a közmédiát, mint kozák hetman a háremhölgyet. Hosszú évekig tartott, míg a közszolgálati sajtó úgy-ahogy túltette magát a megerőszakolásán.
 

Adja magát a párhuzam, hogy itt most más, bukópályára állt politikusok próbálják ki a régi receptet, vagy épp hataloméhes politikai kalandorok próbálják megragadni az alkalmat az előretörésre azzal, hogy káoszt okoznak a közmédiában. De ez az egész most sokkal többről szól. A sajtószabadságért vívott harc lassan, de biztosan közeledik egy nagyon fontos fordulóponthoz, amikor eldől: a jövő mértékadó sajtóját a politikai vagy gazdasági csoportok által befolyásolt szerkesztőségek és „alternatív sajtótermékek” jelentik majd, vagy a szakmájukra hivatásként tekintő újságírók a nézőkkel és olvasókkal összefogva fel tudják számolni a sajtó szabadságát csorbító káros gyakoratokat, és visszaállítják az újságírás becsületét.


A szabad sajtó halálával a szabad társadalom is elvész. Ez közhely, ugyanakkor húsbavágó és nagyon aktuális igazság is. Nem árt ezért ezerszer elismételni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?