Tom Cruise törött bokával forgatta a Mission: Impossible 6 egy jelenetét

Tom Cruise
Las Vegas |

Törött bokával forgatta a Mission: Impossible - Utóhatás egy jelenetét Tom Cruise. A sztár erről a film nyári premierje előtt, a Las Vegas-i CinemaCon rendezvényen beszélt.

A Mission: Impossible hatodik részét tavaly éppen Londonban forgatták, amikor a baleset történt. Tom Cruise egy akciójelenetben, ugrás közben egy falnak csapódva sérült meg. Az 55 éves filmsztár még befejezte a jelenetet, és hat hét után már ismét forgatott.

"Korábban is tört már csontom, de ez nagyon kemény volt" - mesélte Cruise. Mint hozzátette, nem gondolhatott hosszas lábadozásra, nem állhatott le a filmezéssel, mert a produkció forgalmazási dátumát tartani akarták.

"Rögtön tudtam, hogy eltört a bokám, és nem fogjuk tudni még egyszer felvenni a jelenetet, ezért felálltam, és folytattam" - idézte fel a színész.

A neheze azonban még előtte állt: embert próbáló rehabilitációs kezelések vártak rá, és mikor visszatért a filmhez, még egy hegyet is meg kellett másznia Norvégiában.

"A rohanós jeleneteket gyakorlatilag törött bokával csináltam, de sikerült olyan fizikai állapotba hoznom magam, hogy a felvételek nem rontottak a helyzeten" - árulta el.

A filmsztár közismerten adrenalinfüggő, filmjei hitelességének kedvéért a legnehezebb kaszkadőrmutatványokat is bevállalja. Mintegy 50 filmben forgatott, Hollywood egyik legsikeresebb sztárjai között tartják számon. Filmjei 9,3 milliárd dollárt hoztak, és háromszor Oscar-díjra is jelölték.

Csaknem 40 éve dolgozik a filmiparban, és a Mission: Impossible-filmsorozat fontos szerepet játszik az életében - mondta. "Ez az első film, amelynek producere is voltam. Szeretem ezt a szerepet, remélem, a közönség továbbra is látni akarja a filmvásznon" - tette hozzá.

Cruise a következő hónapokban A holnap határa folytatásán és a rajongók által régen várt Top Gun: Maverick című produkció előkészítésén dolgozik majd. Utóbbi rendezője, Joseph Kosinski állítólag már idén nyáron forgatni akar, hogy 2019-ben bemutathassák, de pontos információval maga Cruise sem szolgált erről, mivel a film körül teljes a hírzárlat.

"Elmondhatnám, de akkor meg kellene ölnöm" - viccelődött a Las Vegas-i filmvásáron az őt faggató újságíróval. 

A Misson: Impossible - Utóhatást augusztus 2-től játsszák a magyar mozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?