Külföldi segítség kell a Tádzs Mahal megóvásához

Tádzs Mahal

A Tádzs Mahal mauzóleum elszíneződésének megállítására külföldi segítséget kell kérnie az indiai kormánynak - rendelkezett az indiai legfelső bíróság. 

A bírói döntés értelmében az indiai kormánynak és az Uttar Pradesh állam kormányának a világ neves szakértőit kell Indiába hívnia, hogy segítséget nyújtsanak az ország leghíresebb nevezetessége állagának megőrzésében, mivel a légszennyezés, a rovarok és épület kora alaposan kikezdte az épület falait.

"Korábban elsárgult, most pedig barna és zöld színűvé válik" - indokolták döntésüket az illetékes bírók, akik helyi környezetvédők beadványát mérlegelték.

"A helyzet nagyon súlyos. Úgy tűnik, hogy (a kormányok) segítség nélkül maradtak. Meg kell menteni (a műemléket). Külföldről kell szakértőket hívni a károk felmérésére és a helyreállításra" - kongatták meg a vészharangot a bírók.

A bírói testület az 1980-as évek óta rendszeresen áttekinti a Tádzs Mahal állapotát veszélyeztető ártalmakkal kapcsolatos ügyeket.

A lehető legnagyobb gonddal próbálják meg felvenni a harcot a légszennyezés káros hatásai ellen, de mind addig tehetetlenek, amíg nem számolják fel a környezetszennyezés forrásait - idézte a The Daily Telegraph brit napilap honlapja az indiai régészeti felügyelet illetékeseit.

A mauzóleum falainak és minaretjeinek megtisztítása 2015-ben kezdődött. A szakemberek természetes agyagpasztát használtak, hogy eltávolítsák a sárga elszíneződést, és visszaállítsák a márvány csillogó fehérségét. 

A múltban elégséges volt, ha az eső lemosta a Tádzs Mahalt, de az elmúlt 25 évben a légszennyezés súlyos károkat okozott. Mindenhol jól láthatóan sárgává vált az épület. Sőt azok a helyek, amelyeket nem ért az eső, egyenesen elfeketedtek - magyarázta korábban Buvan Vikrama, az indiai régészeti hatóság illetékese, aki felügyeli a felújítást. 

Vikrama elmondta, a kupola megtisztítása valószínűleg 10 hónapig fog tartani, 2019-ben fogják befejezni. A felújítás félmillió dollárba kerül. 

A Tádzs Mahalt Sáh Dzsahán mogul sah építtette 1632 és 1647 között a Jamuna-folyó partján felesége, Mumtáz Mahal emlékére. Az UNESCO világörökségi helyszíneinek listáján is szereplő emlékművet évente hét-nyolcmilló turista látogatja.

Az indiai legfelső bíróság tavaly utasította Uttar Pradesh szövetségi állam kormányát, hogy "pragmatikus, futurista" politikát dolgozzon ki a Tádzs Mahal és környezete védelme érdekében, mondván a páratlan épületet nemcsak a következő 25-50 évre kell megvédeni, hanem legalább 400-500 évre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?