Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki

Kim Dzsong Un k

Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki helyi idő szerint hétfőn reggel – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkari főnöke.

Az észak-koreai fővárostól, Phenjantól délre fekvő területről kilőtt rakéták 370 kilométert tettek meg, majd a tengerbe csapódtak Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül. A japán hadsereg szerint „szabálytalan” röppályán, legfeljebb 50 kilométeres magasságban repültek.

A japán hadsereg így azt az észak-koreai szilárd hajtóanyagú rakétát jellemezte korábban, amelyet az orosz Iszkander rakétarendszer mintájára terveztek, kifejezetten azért, hogy alacsonyan repülve kikerülje a dél-koreai rakétavédelmet. Észak-Koreának egy másik, hasonló rövid hatótávolságú rendszere is van, amely az amerikai MGM-140 taktikai rakétarendszerre hasonlít.

A két rakéta kilövését egy nappal a USS Nimitz amerikai repülőgép-hordozó anyahajónak a dél-koreai Puszanba érkezése előttre időzítették. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint a USS Nimitz hétfőn még a dél-koreai hadihajókkal közös gyakorlaton vett részt nemzetközi vizeken, mielőtt Puszanba indult.

Márciusban a hétfőivel együtt már a hetedik rakétakísérletet hajtotta végre Észak-Korea.     

A dél-koreai és a japán hadsereg a hétfői kísérletet a regionális békét fenyegető, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait súlyosan sértő provokációként ítélte el.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea a múlt héten fejezte be nagyszabású közös tavaszi hadgyakorlatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?