Čaputová csak akkor kezdeményez fegyelmi eljárást Žilinka ellen, ha az megalapozott

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök csak akkor kezdeményez fegyelmi eljárást Maroš Žilinka főügyész ellen, ha biztos lehet benne, hogy az indítványnak lesz eredménye. Martin Strižinec, az államfő szóvivője szerint az elnök asszony folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy indokolt-e az eljárás.

Szerdán Juraj Šeliga, a Za ľudí alelnöke, parlamenti képviselő úgy tájékoztatott, hogy átadta az államfőnek a Žilinka elleni fegyelmi indítványt. Strižinec elmondta, az elnöki hivatal iktatta Šeliga indítványát. „Ahogy a többi ügyben, Žilinka ügyében is önállóan jár el az elnök asszony” – közölte a szóvivő.

Šeliga bejelentette, mivel az anyag a köztársasági elnöknél van, egyelőre nem hozza nyilvánosságra azokat a konkrét eseteket, amelyek miatt Žilinkát felelősségre kellene vonni.

Az ügyek a főügyésznek a büntető törvénykönyv 363. paragrafusa szerinti határozataival, intézkedéseivel és nyilvános kijelentéseivel kapcsolatosak” – tette hozzá a képviselő. Šeliga azt mondta, reméli, hogy az államfő elfogadja az érvelését, és benyújtja a fegyelmi indítványt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?