Elmélkedések a VASÁRNAPBAN Róbert Bezákkal – videó

Róbert Bezák

Munkatársunk, Vrabec Mária 2017-től több igényes, mélyre ható beszélgetést folytatott egy-egy témában a máig tisztázatlanul leváltott nagyszombati érsekkel, Róbert Bezákkal.

A húsvét, a feltámadás reményt adó ünnepének tiszteletére olvashatták az elsőt, a továbbiakat mindig a hónap utolsó Vasárnapjában kínáljuk Önöknek, kívánva, hogy segítsen mindenkit az elmélyült, hiteles elmélkedésben.

Az igazságról és a hősiességről

„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké.”

(Dániel 12,3)

Egy rendes keresztény követelhet igazságot itt a földön is, vagy be kell érnie azzal, hogy az csak Istennél van? A szeretet mindig igazságos? Nem csak azt követően kellene megbocsátásról beszélni, hogy megneveztük a bűnt, és a bűnös megbánta tettét? Miért van az, hogy Szlovákiáról gyakran és okkal úgy esik szó, mint következmények nélküli országról? Hol az a határ, ameddig a saját érdekeink ellenében is el kell mennünk, és amely után már szélmalomharccá válik az egész? A hős szerepe megváltoztatja az embert? Méltósággal viselni a hősiességet sokkal nehezebb, mint hőssé válni? Hogy viselkedik egy igazi hős? Az egyháznak szüksége van hősökre?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Vrabec Mária interjúját.

Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?