Földet bérel? Holnaptól ezekre a változásokra kell ügyelnie

földbérlés
Pozsony |

Holnap lép életbe a mezőgazdasági földek bérlését szabályozó, korábban rendkívül heves vitákat kiváltó törvénymódosítás. A gazdálkodók úgy vélik, hogy az új szabályozás miatt nő a rájuk háruló adminisztratív terhelés. Mire kellene felkészülniük?
 

A Statisztikai Hivatal aktuális kimutatása szerint Szlovákiában jelenleg 1,9 millió hektárnyi megművelt mezőgazdasági földterület van, amelynek a 80–90 százalékát bérleti szerződések alapján dolgozzák be a gazdák. A szlovákiai földeknek sok a tulajdonosa, a nagyobb kiterjedésű területek ugyanis jelentős mértékben felaprózódtak. „A mezőgazdasági célokra használt földterület az elmúlt időszakban jelentősen zsugorodott. Míg tizenhét évvel ezelőtt meghaladta a 2,25 millió hektárt, mára az említett 1,9 millióra esett vissza. A hasznosított földterület jelentős része, egészen pontosan 70 százaléka szántó. A rétek és a legelők aránya 27 százalék körül mozog” – nyilatkozta lapunknak Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség elemzője.

Sok a kérdőjel

A földbérlésről szóló 504/2003-as törvény tavaly októberben elfogadott, és holnap életbe lépő módosításának köszönhetően a mezőgazdasági termelők várhatóan egyszerűbben juthatnak majd hozzá a földekhez, ennek ellenére a gazdák körében sok a vitás kérdés. Daniel J. Kratky, a Szlovák Gazdaszövetség jogi szakértője megjegyezte, hogy míg az egyes jogszabályok módosításáról a földművelésügyi tárca hivatalnokai döntenek, a gyakorlatban a gazdáknak kell viselniük a téves, sokszor megfontolatlan döntésekből eredő terheket. „A május elsejével hatályba lépő törvénymódosítással kapcsolatos viták, szakmai megbeszélések során az agrártermelők mindenekelőtt a bérleti szerződések megkötésének új szabályaira, a bérleti díjak módosításaira, valamint a magángazdálkodók jogainak erősítésére kérdeztek rá” – mondta Kratky. Szerinte a törvénymódosításból eredően kulcsfontosságú lesz a bérléssel kapcsolatos adminisztratív munkák figyelemmel követése, illetve pontos elvégzése.
 

Kapcsolódó cikkünk

Több a papírmunka

A gazdálkodók úgy vélik, hogy az új szabályozás miatt nő a rájuk háruló adminisztratív terhelés. Az agrárvállalatoknak kötelezően listát kell majd vezetniük a földterületekről, a bérleti díjak megtérítéséről, és ezeket az információkat el kell küldeniük az illetékes járási hivatalnak. „Fokozott figyelemmel kell majd követniük a kataszteri bejegyzéseket, a bérleti szerződések érvényességét, a bérlő kötelessége lesz jelezni a földtulajdonosnak a bérleti szerződés lejártát. Ezt a bérleti szerződés lejárta előtt legkésőbb egy évvel kell megtennie” – magyarázta Kratky.

A módosított szabályok szerint azon földterületek után, amelyeken szövetkezeti épületek vannak, a járási hivatal szabja meg a bérleti díjat. A minimális bérleti díj ilyen esetekben kétszerese a földterületekért megszabott bérleti díjak értékének. „A szövetkezeti udvarok bérlésének feltételeivel is foglalkozik az új jogszabály. Abban az esetben, ha a felek nem egyeznek meg a bérleti díjban, a bérleti szerződés csakis akkor érvényes, ha igazodnak a minimális díjhoz. Ha nem tartják be a minimális bérleti díjat, nem érvényes a bérleti szerződés” – mondta Eva Sadovská.

Susla Béla
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?