Új iskola épül a Csallóköz közepén

 iskola
Hodos |

Lerakták az új alapiskola alapkövét. Szerdán kezdődik az építkezés.
 

Az újfajta technológiának köszönhetően mindössze három hónap alatt épül fel az iskola, szeptember harmadikán már ebben az épületben indulhat a tanítás. A telek községi tulajdonban van, az építkezésre hitelt vesznek fel, 15 éves futamidővel. A havi törlesztés körülbelül annyi lesz, mint az eddigi bérleti díj, amit a két iskolaépületért fizettek. „Az iskolában négy tanterem lesz a két magyar és a két szlovák összevont osztálynak, plusz egy klubhelyiség, amely egyben a számítógépes terem is lesz, valamint tanári szoba és ebédlő” – mondta Szabó Katalin, a Hodosi Községi Hivatal vezetője, az iskolaprojekt koordinátora. „Pillanatnyilag 40 gyerek jár ide, nem számítunk nagy létszámnövekedésre, de ha szükséges lenne, ez a technológia lehetővé teszi, hogy az épület bármikor még egy szinttel bővíthető legyen. A jövő héten elkezdik az alapozást és remélhetőleg június elején megérkeznek az első kamionok az előregyártott elemekkel, amelyeket itt helyben fognak összeállítani kb. egy hónap leforgása alatt” – mondta Szabó Katalin. A testület úgy döntött, az iskolát Kmeť Mihályról, a falu lakosáról, mindenki Misi bácsijáról, fogják elnevezni. „Kmeť Mihályt szüleivel együtt 1948-ban, a magyarországi Domonyból telepítették át, így vált hodosi lakossá. A szlovák iskola egyik alapítója, tanára volt, később tanfelügyelőként dolgozott, nagy sportrajongóként ő indította el a hodosi sportéletet” – mondta Balódi László polgármester.

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?