A szorongás nemcsak a lelket, hanem a testet is kikezdi

szorongás k

Sokan azt gondolják, hogy ha rosszul érzik magukat, depresszióban szenvednek, vagy ha stressz éri őket, szoronganak. A szorongás válasz a stresszre, például első nap az új munkahelyen vagy ha vizsgára készülünk. Ilyenkor a szorongás természetes. Ha a szorongás túl sokáig tart, nagyon intenzív és rontja az életminőséget, orvosolni kell. Ilyen zavar körülbelül minden negyedik szlovákiai lakost érint, és sokféle tünete lehet. Néha alvási zavarral jelentkezik.

Nehéz két év van mögöttünk – először a pandémia, aztán a háború, most pedig drágulás az, ami erős stresszt válthat ki. Ahhoz, hogy az ember nyugodtan éljen, biztonságérzetre és anyagi háttérre, s főként jó emberi kapcsolatokra van szüksége. Ez pedig a pandémia alatt hiányzott.

Megteltek a pszichiátriai rendelők

„A pszichiátriai rendelők szó szerint megteltek betegekkel, akiket korábban nem kezeltek. De azok is orvoshoz kerültek, akik Covidot kaptak. Bebizonyosodott, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett betegek minden ötödikének lelki problémái adódtak” – mondja dr. Darina Hrabovská pszichiáter. „A fiatalok esetében főleg szorongásos állapotokról van szó, az idősebbeknél emlékezési zavarokról és figyelemzavarról. Tehát lassan visszatérnek hozzánk azok a betegek, akiknek állapota korábban stabilizált volt, és a pandémia visszahozta őket a depresszív vagy szorongásos állapotba. A korábban lelki zavarokkal küzdők állapota pedig rendszerint romlott.”

A szorongásnak nemcsak lelki, hanem testi tünetei is vannak: szívdobogás, mellkasi szorítás, légzési nehézség, ájulás, fájdalom. Épp ezek a tünetek vezetik el a beteget a körzeti orvoshoz, főleg a férfiakat. A doktornő elmondta, hogy az ezekre a zavarokra felírt anxiolitikumok és antidepresszánsok gyakran függőséghez vezetnek. „Kezdeti stádiumban, illetve akkor, amikor korán felfedezik a zavarokat, először természetes megoldást javaslok, vagyis növényi alapú gyógyszert. Már kapható a levendulaolajat tartalmazó nagyon hatásos és biztonságos növényi gyógyszer, amely nem tompít.

Éjszaka sem tud kikapcsolni?

Ha feszültek vagyunk, éjszaka sem vagyunk nyugodtak, s ez befolyásolja az alvás minőségét. Jó megoldás lehet az egészséges életmód, a rendszeres pihenés és kikapcsolódás. Nagyon jó eredményeket lehet elérni a levendulával, pozitív hatását már nagyanyáink is ismerték. Megnyugtatja az idegrendszert, enyhíti a feszültséget, a belső nyugtalanságot, és elősegíti a nyugodt alvást. Az álmatlanság a lelki zavarok gyakori kísérője. Ilyenkor segíthet a levendulatartalmú természetes gyógyszer. Dr. Darina Hrabovská hozzáteszi: „Ha például a beteg antidepresszánst szed, és alvászavarai vannak, este bevehet ilyen, vény nélkül kapható növényi gyógyszert, amit más gyógyszerrel is kombinálhat.”

Előítélet miatt nem mennek orvoshoz

Sokan azért nem mennek pszichiáterhez, mert szégyellik magukat, pedig érzik, hogy egyedül nem tudják problémájukat megoldani. Gyakran a család veszi rá a beteget, hogy forduljon szakemberhez. A szorongás és depresszív hangulat fontos kockázati tényezője a szívés érrendszeri, valamint az anyagcsere- betegségeknek. Ha valaki alvászavarokkal küzd, ha két hétnél tovább tart a borongós hangulat, ami miatt elszigetelődik, ha állandóan szomorú, ha semminek nem örül, ha rosszul alszik, ha nem tud a munkára összpontosítani, itt az ideje, hogy segítséget kérjen. Ha már minden természetes alapanyagú készítményt kipróbált, és egy hónap elteltével sem érez javulást, feltétlenül keresse fel a szakorvost.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?