Ha a hőguta kerülget...

hőguta k

Az elmúlt napok statisztikája azt mutatja, hogy a hőguta vagy napszúrás nemcsak időseket fenyegeti. Kiderült, hogy a sürgősségi ügyeletet nem egy középkorú ember, sőt gyerek is felkereste. Az újszülöttek és a csecsemők még rosszabb helyzetben vannak: hőszabályozó rendszerük még nincskifejlődve, ezért már néhány percen belül életveszélybe kerülhetnek.

Remélhetőleg a megelőzés szabályait – folyadékpótlás, fejfedő és könnyű ruha viselése, napozókrém használata – mindenki ismeri, és be is tartják őket. A szeniorok helyzetét nehezíti, hogy valószínűleg egyéb társult betegségben szenvednek, ami ellen gyógyszert szednek, s emellett hőszabályozásuk is lassúbb, mint egészséges és fiatalabb társaiké.

A legkisebbeket napközben le kell hűteni, például zuhanyozással vagy úgy, hogy nedves törülközővel áttöröljük a testüket. A szenioroknak és a krónikus betegségben szenvedőknek pedig azt tanácsoljuk, hogy csökkentsék minimálisra az aktivitást, esetleg reggel vagy este menjenek ki sétálni.

Mire ügyeljünk?

Amikor a szervezet nem tud lehűlni, mert túlságosan magas a hőmérséklet, a test túlhevül. Ilyenkor a szervezet több hőt termel vagy több hőt vesz fel, amint amennyit le tud adni. Kezdetben a test igyekszik a vért a központi szervekből a bőrbe szállítani. A hőszabályozás fokozatosan felmondja a szolgálatot, a hő nem távozik, megemelkedik a testhőmérséklet, s hőguta alakul ki.

A túlhevülés tünetei

• nem jellegzetes tünetek, amelyek lázas betegséghez, például influenzához hasonlítanak

• fáradtság és gyengeség

• rosszullét és hányás

• fej- és izomfájdalom

• szédülés

• izomgörcsök- és fájdalom

• ingerlékenység

• vérnyomásváltozás és a pulzus megemelkedése (leülés után és fekvéskor), erős szívdobogás• 41 °C hőmérséklet

A hőguta tünetei

• bármelyik fent említett tünet

• a betegek 80 százalékánál hirtelen tudatzavar

• furcsa viselkedés, hallucináció, a lelkiállapot megváltozása, zavarodottság, öntudatlan állapot

• a betegek felének száraz a bőre (az izzadás leáll)

A túlhevülés vagy hőguta kialakulásának kockázatát bizonyos betegségek (szív- és pajzsmirigybetegség, hasnyálmirigy-betegség, Parkinson-kór, kérgesedő kötőszövet stb.), továbbá magas vérnyomás, szívritmuszavar ellen szedett gyógyszerek, vízhajtó gyógyszerek, gyomor és bélbetegség, allergia és lelki betegség ellen szedett gyógyszerek, a kövérség, a nem megfelelő ruházat és folyadékpótlás is növelik.

Elsősegély

1. A beteget vigyük hűvösre, fektessük le, vagy helyezzük félig fekvő helyzetbe.

2. Kezdje meg a hűtést: törüljük le testét langyos vízzel és legyezzük a párolgás felgyorsítása érdekében. A hideg víz nem megfelelő, lassítja a bőr hőleadását. A beteget takarjuk be nedves lepedővel.

3. Kortyonként adjunk neki nem édesített és nem ízesített csapvizet. A mennyiséget úgy szabályozzuk, hogy a vizelete enyhén sárga legyen. A sötétebb vizelet folyadékhiányról árulkodik.

4. Ha 30 percen belül nem múlnak el a tünetek, vigyük orvoshoz.

5. Ha zavarodottságot vagy eszméletlenséget tapasztalunk, minél előbb hívjuk a mentőszolgálatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?