Gyakornokságtól a vezetői pozícióig - Karrierút a Magyar Suzukinál

férfi fehér ingben

A Magyar Suzuki festőüzemi mérnökségének vezetője szerint a munkahelykeresést már az iskolaévek alatt érdemes elkezdeni, mert egy gyakorlati helyből könnyen válhat végleges munkahely. A cégnél számos példa található erre. Fülep Zsolt annak idején az Óbudai Egyetem kooperatív képzése keretében került kapcsolatba az esztergomi járműgyártóval, 2014 nyara óta ott is dolgozik.

Mit jelent a kooperatív képzés a Magyar Suzukinál?

Az egyetem biztosítja, a tanórák tömbösítését, így heti négy napot dolgozhatnak Esztergomban és egy napot tölthetnek az egyetemen. Több kollégámmal, köztük az összeszerelő üzem karbantartási vezetőjével is, egyszerre végeztük el a kooperatív képzést, azóta pedig már a Magyar Suzuki csapatot erősítjük.

Az elmélet vagy a gyakorlat dominál?

Örülök, hogy már diákként gyakorlati tudást szerezhettem. A Magyar Suzukinál fontosnak tartjuk, hogy az új kollégákat, már az elején bevonjuk a nagyobb projektekbe. Részt vesznek a programozási feladatokban is, így hamar rálátást kaphatnak a folyamatainkra. Mindenki sori gyakorlattal kezdi a munkát, így az összes területet, munkafolyamatot megismerheti. Ez megkönnyíti a későbbi közös munkát is.

Milyen egy multikulturális hátterű cégnél dolgozni?

A japán kultúra összefonódik a Magyar Suzukival. Gyorsan meg lehet szokni. Van, ami már a magánéletemre is kihat, otthon is rendszerezettebb lettem. A vállalatunk nyitott az új ötletekre, mindig jobb, egyszerűbb megoldásokra törekszik. Én is minden évben teszek fejlesztési javaslatot.

Miért válassza egy mérnök éppen a Magyar Suzukit?

Amellett, hogy stabil, megbízható vállalat, a Suzuki-csoport egyetlen európai bázisa vagyunk: sok információval, tudással. A vállalatunk hosszú távon is ideális munkakörnyezetet biztosít. Az itteni munka állandó változatosságot jelent, nincs két egyforma nap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?