Elítéltek egy izraeli katonát egy palesztin tizenéves lelövéséért

izrael
Jeruzsálem |

Kilenc hónap börtönre ítéltek egy izraeli katonát egy tüntető palesztin tizenéves gondatlan lelövéséért - jelentette szerdán a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.

Gondatlanságból elkövetett emberölésért kell börtönbe mennie a vádalku alapján Ben Derinek, a katonai rendőrség egyik határőr katonájának, aki négy évvel ezelőtt egy tüntetésen éles lövedékkel halálosan megsebesítette Nadim Nuvarát.

Emellett Derinek 50 ezer sékeles (kártérítést is fizetnie kell a megölt tizenhét éves palesztin fiatal családjának, mert

a bíró szerint jogtalanul és a fegyverhasználati szabályokkal ellentétesen használt éles lőszert gumilövedék helyett a tüntetés oszlatásakor.

Deri Bitunia menekülttábornál lőtte le Nuvarát, azon a tüntetésen, amelyet Izrael kikiáltásának (a palesztinok elnevezése szerint nakbának, a katasztrófa napjának) évfordulóján tartottak 2014-ben. A bíróság eleinte szándékos emberölésért fogta perbe, de vádalku során gondatlanságra módosították a vádat, ugyanis kiderült, hogy összekeveredtek az éles és a gumilövedékek. 

Az izraeli katonával szemben hozott ítélet előtt nem sokkal jelentették be az izraeli hatóságok, hogy a héten lerombolták Dzsenínben Ahmed Konba lakóházát, aki januárban agyonlőtte egy rabbit. A ház megsemmisítése ellen a helyi palesztinok erőszakosan tüntettek, kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli egyenruhásokat, és lábon lőttek egy izraeli katonát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?