Szlovák iskoláért harcolnak Nagyszarván

Nagyszarva
Nagyszarva |

Mivel a nagyszarvai magyar tannyelvű alapiskola épülete nincs kihasználva, a faluban élő szlovák szülők azt szeretnék, ha ott nyílna szlovák alapiskola, hiába egyezett meg Nagyszarva és Bős, a szülők nem örülnének, ha a gyerekeknek Bősre kellene ingázniuk.
 

Elégedetlenek a szülők, hogy nincs szlovák osztály a nagyszarvai általános iskolában. Eddig a somorjai Bél Mátyás Alapiskola volt a környező falvak diákjainak gyűjtőiskolája. Mivel azonban a Somorja környéki településeken ugrásszerűen megnőtt a lakosság száma, és ez az egy szlovák tannyelvű alapiskola már nem tudott befogadni minden kisdiákot, a város önkormányzatának oktatásügyi bizottsága megszüntette az iskolakörzeteket, és úgy döntött, hogy a Bél Mátyás szlovák alapiskolába 2018-tól már csak somorjai diákok iratkozhatnak be. Ezért több községnek, köztük Nagyszarvának is megoldást kellett keresnie. 24 gyerek jár a somorjai szlovák alapiskolába Nagyszarváról, ők az alapiskola befejezéséig ott is maradhatnak, de gondoskodni kellett a szlovák iskolába járó elsősök elhelyezéséről. „Nagyszarván 2002-ig működött az alsó tagozatos alapiskola, de mivel összesen három diákja volt, a járási hivatal megszüntette, és delimitálta Somorjára – mondta Horváth Jenő polgármester. – Idén két gyereket szeretnének a szüleik szlovák alapiskolába íratni. A következő négy évben összesen nyolc elsőssel számolunk. Ez azt jelenti, hogy még ha 1-től a 4-ig összevont osztályban gondolkodnánk, akkor is csak 8 diákja lenne a szlovák iskolának. Amikor a somorjai önkormányzat tudomásunkra hozta döntését, több közeli szlovák tannyelvű iskolával is felvettük a kapcsolatot, elsősorban teljes szervezettségűekkel. Végül Bős mellett döntöttünk, ami biztonságos a gyerekeknek. Valószínű, hogy a buszvállalattal is meg tudnánk egyezni olyan járatok indításáról, amelyek a gyerekek tanrendjéhez igazodnának. A bősi önkormányzattal tavaly novemberben megegyeztünk ugyan, de a szülők nehezményezik, hogy Bős túl messze van, mintegy 20 km a két község közti távolság, ráadásul a szülők többsége Pozsonyba jár dolgozni, Bős ellenkező irányban fekszik. Úgy tudom, a falunkból idén egy gyereket sem írattak be Bősre. Nem hivatalos információk szerint két gyereket a nagypakai szlovák iskolába írattak be. Februárban nyolc család petíciót is indított a szlovák alapiskoláért.”
 

Kapcsolódó cikkünk

A szlovák szülők azzal érvelnek, hogy kevés a gyerek a magyar iskolában, amelyet a megye és a község tart fenn, ezért meg kellene nyitni a szlovák iskolakörzetet a környező falvak számára is, amivel feltöltődne a létszám, és nem lenne szükség a falu támogatására. Az iskola kapacitása 242 gyerek, de csak 86 látogatja, bár a trend növekvő, az új elsősökkel sem emelkedik 100 fölé a létszám. Ha viszont kilenc osztályban van tanítás, akkor kilenc osztályt kell fenntartani – mondta a polgármester. „Az összevont osztályokat a magyar szülők ellenzik, és fennáll a veszélye, hogy ha erre sor kerül, kiveszik a gyerekeket az iskolából. Ha szlovák iskolát nyitnak, a magyar szülő is oda fogja beíratni a gyerekét, hogy megtanuljon szlovákul. Komoly gond, hogy annyi év után sem reformálták meg a szlovák nyelv tanítását. A gyerekek nem tanulnak meg rendesen kommunikálni szlovákul a magyar alapiskolában” – fejezte be a polgármester.

„Az államtól kapunk juttatást, de mivel alacsonyabb létszámmal működünk, a különbözetet a falu pótolja. A napközi, az étkeztetés a falut terheli. Az épület karbantartásáról nem is beszélve. Arról, hogy lesz-e szlovák osztály vagy iskola, a fenntartó dönt, vagyis Nagyszarva testülete. Jelenleg kilenc osztályban folyik magyar oktatás, és hála a szülők segítségének, az iskola szaktantermei felveszik a versenyt bármelyik városi iskolával, legyen szó akár a nyelvi, vagy az informatikai szaktanteremről. Ha az épületben szlovák iskola nyílna, szaktantermeket kellene megszüntetnünk” – mondta Szilassy Alica, a nagyszarvai alapiskola igazgatónője.

A végleges döntés arról, hogy továbbra is a bősi szlovák iskolába járnak-e a nagyszarvai szlovák gyerekek, vagy megnyílik Szarván egy szlovák tannyelvű alapiskola, a júniusi testületi ülésen várható.

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?