Megelőztük az Egyesült Államokat - de csak a cukorfogyasztásban 

cukor

Nem az ünneprontás szándékával foglaltuk össze épp karácsony előtt a neves szlovákiai elemzők nagyszabású felmérésének legfontosabb adatait. Nincs szándékunkból senkinek elvenni a kedvét attól, hogy a hagyományos ételek és italok az ünnepi asztalra kerüljenek. Nem árt tudatosítanunk: a mértéktelen lakmározásnak súlyos következményei is lehetnek, és amit még fontosabb tudnunk: a javítás kulcsa a mi kezünkbe van...

A koronavírus-járványról még szó sem volt, hiszen 2019-et írtunk. Ennek az évnek az egészségi állapottal kapcsolatos adatait vizsgálták meg neves szlovákiai elemzők, élükön Martin Smatanával, s hasonlították össze a hasonló európai adatokkal. Számomra a legmegdöbbentőbb megállapítás az volt, hogy a haláleseteknek körülbelül a felét a rossz táplálkozás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a túl kevés mozgás okozza, vagyis nem a betegellátó rendszer, hanem mi magunk. Ezen belül is a legfőbb bűnös az egészségtelen táplálkozás, ami nálunk 9 százalékkal rosszabb, mint a többi európai országban. Ezek után nem meglepő, hogy az átlagéletkor nemcsak az EU-ban, hanem a visegrádi négyek tekintetében is alacsony nálunk. 

Mi vagyunk a felelősek

Az egészségtelen étkezésen kívül az alkoholfogyasztásban és a dohányzásban is élen járunk, amiből az következik, hogy sokan halnak meg olyan betegségekben (szív- és érrendszeri betegségek, daganatos betegségek, tüdőbetegségek), amelyeket egy kis önfegyelemmel, odafigyeléssel el lehetne kerülni. 

A szakemberek úgy látják, hogy ez a helyzet kisebb-nagyobb mértékben valamennyi volt szocialista országra vonatkozik, ahol az emberek még mindig nem éreznek felelősséget saját egészségükért, külső erőtől várnak segítséget. „Generációk nőttek fel abban a hitben, hogy mindenért az állam a felelős, neki kell gondoskodnia az ember egészségéről, ám sajnos, ez tévedés” - pontosított dr. Róbert Hatala professzor, az egészségügyi minisztérium kardiológiai főszakértője. 

Az elemzés másik fontos felismerése, hogy a betegellátás színvonala a páciens egészségének megőrzésében csak 15-20 százalékot tesz ki, a többi a környezet minőségétől, az étkezéstől, az alkoholfogyasztástól, a dohányzástól, a mozgástól, röviden: az életmódtól függ, amit viszont egyedül csak az ember tud megváltoztatni. 

Érdekes

Mik azok a transzzsírok?

Olyan telítetlen zsírsavak, amelyek a növényi olajok - pálma, kókusz, napraforgó, szója, repce - hidrogénezése során keletkeznek, de transzzsírsav képződik a növényi olajokkal történő sütés során is. Noha a  növényi olajok alapjában egészségesek, hiszen számottevő mennyiségben tartalmaznak többszörösen telítetlen zsírsavakat, az úgynevezett hidrogénezés során ezek átalakulnak telített-, illetve transzzsírsavakká. A hidrogénezés célja, hogy a növényi olajok keményebbé, hosszabban eltárhatóvá váljanak, adott esetben bírják a fagyasztást. A transzzsírok veszélyeit számos kutatás alátámasztotta. Közvetlen összefüggésbe hozták a szív- és érrendszeri betegségekkel, a cukorbetegséggel, elhízással és más betegséggel. A transzzsírok emelik a trigliceridszintet, az LDL-koleszterin szintjét, csökkentik a védő HDL- koleszterinszintet, ami érelmeszesedéshez, trombózishoz vezet – olvasható a Mayo Clinic cikkében.

A transzzsírok ezen kívül az Alzheimer-kór és egyes rákbetegségek kialakulásában is szerepet játszanak, és képesek arra, hogy a szoptatással az anyatejből a magzatba is átjutnak.

Lenne megoldás...

Gyors és szigorú intézkedésekkel gyorsan lehetne változtatni a helyzeten. Az elemzők azokra gondolnak, amelyek megállítanák a lakosság egészségi állapotának romlását. Jó lenne például, ha mielőbb korlátoznák a szív- és érrendszeri betegségeket okozó transzzsírok használatát, szabályoznák az élelmiszerek sótartalmát, ha megadóztatnák a túlsúlyhoz vezető édesített italokat, ha támogatnák a gyümölcs- és zöldségtermesztést. 

Szörpök, dzsúszok, édesített italok 

A fenti adatokból nyilvánvaló, hogy táplálkozásunk nem nevezhető egészségesnek. „47 országgal összehasonlítva Szlovákia a 7. ország, ahol legtöbben halnak meg a rossz életmódból eredő szív- és érrendszeri betegségben” - pontosít az elemző, majd hozzáteszi: - Nálunk az uniós átlagnál 140 százalékkal és 30 százalékkal nagyobb a halandóság, mint Csehországban. Nem is csoda, hiszen 2000-2018 között megduplázódott a cukorfogyasztás, és ebben már az Amerikai Egyesült Államokat is megelőztük. A 38 OECD-ország közül cukorfogyasztásban az 5. helyen állunk, túl sok édesített italt, szörpöt, dzsúszt fogyasztunk, különösen a fiatalok. Természetesen ezzel párhuzamosan egyre több a túlsúlyos. Az elmúlt években számuk megduplázódott, s ez a szív- és érrendszeri, valamint más betegségek gyakoribb előfordulása is igazol.”

Tudatosítanunk kell végre, hogy a túlsúly nem egyszerű esztétikai hiba, hanem betegség, ráadásul sok más betegség forrása. Még a Covid-19 esetében is súlyosabb tünetekre számíthat az, akinek súlyfeleslege van. A megoldást az édesített italok megadóztatása és az jelentené, ha az iskolában tilos lenne árusítani ezeket az édes vizeket. Képzeljük csak el, hogy egy édesített italban akár 30 teáskanál cukor is lehet. Óriási mennyiség. Vitathatatlan, hogy mindenképpen jobb egy finom almát elfogyasztani, mint rostmentes édes üdítőt inni. Az édesített italokra kivetett adóval az állam el tudná érni, hogy a lakosság egészségesebben táplálkozzon” - mondja dr. Róbert Hatala.  

A transzzsírok alkalmazásának drasztikus csökkentése bevált Dániában és az Amerikai Egyesült Államokban is, de meghatározták a felhasználható mennyiség felső határát Ausztriában, Magyarországon, Szlovéniában és más országokban is. Nálunk is hasonló intézkedés van születőben tekintettel azokra a bizonyítékokra, amelyek azt igazolják: ezek a zsírok a felelősek a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálért” - hangsúlyozza Martin Smatana. Fontos lenne törvényben rögzíteni az élelmiszerek megengedett maximális sótartalmát is. 

Dr. Róbert Hatala szerint a rejtett szegénység az, ami miatt az ország egészségi állapota olyan, amilyen. Hogyan tudna például egy kisnyugdíjas 400 euróból minőségi, egészséges ételeket, elegendő gyümölcsöt és zöldséget vásárolni? Sehogy. „A másik nagy gond az, hogy az emberek nagy része nem sokat tud az egészséges táplálkozásról, az emberi szervezet működéséről. Az életmódváltást mindenkinek magának kell elkezdenie, mégpedig új információk, ismeretek megismerésével, s azok gyakorlati alkalmazásával” - teszi hozzá a kardiológus professzor. 

Jó alternatíva a füstmentes cigi?

Meglepő, hogy a felmérés szerint a munkanélküliek között kétszer annyi a dohányos, mint a népesség többi részében. Az elemzés készítői nehezményezik, hogy mindig kevesen - mindössze 2,9 százaléknyian - használnak elektromos cigarettát, bár dr. Štefan Laššán tüdőgyógyász szerint ez nem baj, sőt, mert a füstmentes alternatíva nem oldja meg a dohányzás problémáját, ugyanis nem szünteti meg a függőséget. Igaz, talán késlelteti az olyan betegségek kialakulását, mint az obstruktív tüdőbetegség, az agyi érkatasztrófa vagy az ischémiás szívbetegség. 

Alkoholfogyasztásban elsők

Rengeteg bizonyíték van arra, hogy milyen károkat okoz az egészségnek az alkohol. Szerepe van máj-, a nyelőcső- és a gégerák kialakulásában, rontja az agyműködést, a viselkedést, a lelki egészséget. Nyugat-Európával összehasonlítva Szlovákiában nagyobb hagyománya van az alkoholfogyasztásnak. Az Eurostat szerint a szlovákiai családok túl sokat, jövedelmük 2,3 százalékát költik alkoholra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2018-as adatai szerint nálunk az egy főre eső évi alkoholfogyasztás 11,5 liter, ami jócskán meghaladja a világátlagot. 

Ha gyökeres változást szeretnénk elérni ezen a téren, korlátozni kellene az alkoholtartalmú italok népszerűsítését, 22.00 óra után pedig  csökkenteni kellene az alkoholtartalmú italok árusítását. Szlovákia valószínűleg nem lenne a világ alkoholfogyasztóinak élvonalában, ha 18 év helyett 21 éves kortól vásárolhatnának alkoholt a fiatalok – ebben valamennyi szakember véleménye megegyezett. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?