Csökkent a földgáz ára csütörtökön Európában

földgáz

Több tényező hatására, a Gazprom európai gáztározói feltöltésének a hírére, valamint a növekvő norvég szállításoknak köszönhetően csökkent a földgáz ára csütörtökön az európai piacokon.

A hollandiai gázpiacon több mint 10 százalékkal megawattóránként 77,7 euróra csökkent a földgáz ára, szeptember vége óta a legalacsonyabbra. Az ár csökkenését részben arra vezetik vissza, hogy Putyin elnök európai tározóinak a feltöltésére utasította a Gazprom vállalatot november 8-tól, miután befejezte a belföldi tározók feltöltését.

A norvég Equinor ASA gázforgalmazó ugyanakkor bejelentette, hogy a piaci hiány enyhítésére növeli európai szállításait.

Az európai földgáz ára október 5-én érte el történelmi csúcsát 162 eurón megawattóránként.

A brit árutőzsdén 1,3 százalékkal 0,217 fontra csökkent a földgáz ára „therm” egységenként. Az ár 0,408 fonton érte el csúcsát október elején.

Az amerikai földgázpiacon közel öt százalékkal csökkent a földgáz ára 5,9 dollár alá millió brit „therm” egységenként, ellentételezve ezzel az előző napi három százalékos emelkedést.

Az amerikai gázárak csökkenését a tározókban raktározott mennyiség várakozáson felüli múlt heti növekedésének tulajdonítják. Ugyanakkor az amerikai LNG exportja is növekedett, ami a szintén az európai hiány csökkenésére utalhat. Októberben 10,5 bcfd (milliárd köbláb per nap) volt az amerikai LNG export a szeptemberi 10,4 bcfd után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?