Papírtigrisek, napóleoni elszántsággal

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznünk a kormányzatot, akkor talán a reform lenne a legtalálóbb. Erről beszél a legtöbbet.

Azt viszont senki nem árulta még el, tényleg mi köze is lenne ennek a kormánynak a reformokhoz, és azok vajon mit hoznának, merre vezetnének. A lényeg, hogy elküldték Brüsszelbe az erről szóló jelentést, a tervezett változások listáját, a helyreállítási alapból érkező pénzek miatt. Ez volt a feltétel ugyanis.

Ugyanakkor kérlelhetetlenül fogy az idő az átgondolt reformok végigvitelére, és itt a végigvitelen van a hangsúly. Mindjárt a kormányzati ciklus feléhez érkezünk, aztán meg hipp-hopp, kezdődik a választási kampány, ami ugye semmi ilyesmire nem alkalmas. Persze ez az állítás csak akkor állja meg a helyét, ha elhisszük, hogy létezik még választási kampány, és nem ebből áll az egész kormányzati ciklus. De mindegy is, a lényeg, hogy a kormány még semmi reformszerű dolgot nem vitt véghez.

Boris Kollár pedig zárótűz alá vette az elmúlt hetekben még azokat a reformterveket is, amelyek csodával határos módon a kezdeti fázisnál továbbjutottak, és már-már úgy tűnt, lehet belőlük valami.

Ha ez így megy tovább, a Heger-kormány, a „változások kormánya” elkezdhet gondolkodni valami fájdalommentesebb, olcsó, könnyen kivitelezhető, ám mégis látványos reformokon. Például új irodabútorok vásárlásával véghez viheti a közigazgatási reformot, pályázatot hirdethet divattervezőknek az új rendőruniformisokra, reagálva ezzel a fegyveres testületeknél változásokat követelő közhangulatra. Salamoni döntésként az igazságügy bajaira minden bíró kaphat egy új kalapácsot. Figyelem, kimeríthetetlen az ilyen ötletek tárháza.

Sok kormánypárti politikus sokban hasonlít Napóleonhoz, aki ambiciózusan, nagyratörő elszántsággal vitte véghez társadalmat átformáló reformjait. Meg persze a legyőzhetetlenségéről is meg volt győződve.

Elnézve azonban a jelenlegi kormányzást, Napóleonhoz egyáltalán nem lehet hasonlítani a jelenlegi vezetőket, legfeljebb az unokaöccséhez, a később uralkodó „Kis Napóleonhoz”. És még ez is igazságtalan, mert bár ő csak a nevének és a nagybátyja egykori dicsőségének köszönhette, hogy trónra került, számtalan hasznos reformot vezetett be.

Vajon mi lesz a mi kis bonapartistáinkkal?

A szerző a Trend kommentátora